Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. november 7., szerda

Mocskos dolgok

Nos igen. Ilyen látványra, nehezen marad az ember empatikus a kukákból élőkkel.
Egy időben "divat" volt ez a környékünkön is, majd szerencsére kiment a divatból. Most valakik igyekeznek visszacsempészni ezt a régi "divatot"!
No meg azt a szokást, hogy kiveszik a tárolóból a szemetesszatyrot, szétcincálják mint foxi a lábtörlőt, és a széttúrt szemetet meg otthagyják a konténer mellett.
Ha meg nagy zsákmány ígérkezik, akkor behúzzák a prédát a bokrok alá mint a hiéna a koncot-, vagy a parkoló kocsik takarásába és ott túrják szét.
De nehogy azt higgye valaki is, hogy csak a hajléktalan ilyen sötét!

Itt a másik képsor. Ez meg napi látványosság. Pedig nemrég a város kihelyeztetett több gyűjtőedényt is! S mert egyesek lusták elmászni odáig, hát valakik oda vitték (hetekkel ezelőtt) ahol a leginkább szemetelnek, ahol leginkább gyűlik a kupac. Azóta egyesek megpróbálnak pár lépésről beletalálni a szemetesbe.
Persze az sem megy!
A szemetesedények nagyjából üresek, vagy az alján lötyög pár véletlen találat, mellettük meg gyűlik a kupac. Akár vissza is vihetnék a gyűjtőedényeket a helyére!

A első két képek a mostani hajléktalanok művét mutatják! A második három pedig, a majdani hajléktalanokét -majd ha sikerül elszemetelni talpuk alól a földgolyót-, a mostani feltörekvő ifjúság művét.
Hát igen! Velük szemben is nehéz megtartani az empátiát!

2 megjegyzés:

  1. Hálistennek ez sem mondható úgy a nagy általánosba, hogy a mai fiatalok úgy egy bogban mind szemetelnek és nem törődnek. Sokszor meg vagyok pozitívan lepődve, hogy például a fiam, mennyire oda figyel a környezetre, noha nem nagy természet kedvelő, de tudatosodott benne, hogy a szemetelés az első amiről az embernek le kell szoknia. Ez a hozzáállás egyértelműen az iskola természetkedvelő tanárainak köszönhető.
    Megfigyeltem, hogy kik az igazi és lelketlen szemetelők. Nincsenek sokan, de elég az hozzá, hogy mindenhol ott hagyják karakterük nyomát.
    Főleg a felcseperedő kispolgár, a semmihez nem értő nyájszellem, az arrogáns senkik, műveletlenségüket nem takaró bunkók szemetelnek inkább.
    Dögök az autójukban tartani egy zacskóban a szemetüket és kihajítják az első alkalommal, bárhol legyenek. Hányszor látom, hogy haladó autóból repülnek ki bádogok, papírok, zacskók, műanyag üvegek.
    Undorító. De nem húznám a teljes generációra ezt. Igenis vannak tudatos fiatalok is. Biztos vagyok, hogy legtöbbször köztéri kamerák is felveszik, hogy kik szemetelnek. Egyszer erre is kéne figyelni s párszor megleckéztetni ilyen antiszociális figurát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is szántam általánosításnak. Egyetértek azzal amit írsz. Én sem húzom a teljes generációra. Sem az egyesek nem általánosító szerintem és a feltörekvő ifjúság megnevezés is belefér abba a rétegbe akikről te is beszélsz. Viszont tapasztalataim szerint sokan vannak és "áldásos" ténykedésük eredményét majd mindenki sínyli, így az elszemetelni talpuk alól a földgolyót már nyugodtan felvállalható általánosítás. Szerintem. Vagy az is lehet, félreérthetően fogalmaztam.

      Törlés