Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2019. szeptember 23., hétfő

Végtelenül sunyi módszer!

Némely emberből úgy dől a hamis szó, a hazugság, a sunyi áskálódás, mint Münchhausen báró lovából a víz!
Csak nem hátul (szerencsére) hanem elől.
Nem is foglalkoznék én ezzel -hisz effélék mindig is voltak, vannak, lesznek-, ha nem volnék kénytelen elgondolkodni azon és feltenni magamnak is a kérdést, ki adja a szájukba a szavakat? El kell ezen gondolkodnom, egyrészt mert vannak köztük akikről nem hiszem el, hogy önmaguktól volnának ennyire balgák.
Végtelenül sunyi módszernek tekintem azt, ha valaki a saját szájával nem meri kimondani amit szeretne, a saját szavaival nem mer bírálni, bomlasztani, ehelyett keres olyanokat akik megteszik helyette, majd büszkén osztogatja. Tudom! Mindenki azt oszt amit akar.
Szerintem is. Csak ennek azért kellene legyen sportszerűségi határa. Többször is hangot adtam annak, hogy ellenzéki most ne foglalkozzon, pláne ne támadjon ellenzékit.
Mindhiába várom el.
Ellenzéki szerepben megjelenő, ellenzéki színekben közszerepet vállaló és képviselőjelöltként indulótól az volna a minimum, hogy nem terjeszt más ellenzékiről, pláne nem egy egész ellenzéki csoportosulásról olyan lejáratónak szánt légből kapott, kamu elképzelést, hogy lepacsiztak a Fidesszel.
Egészen elképesztő az a módszer, hogy valaki megjelentet egy oldalon, egy aláírást nélkülöző mocskos, semmi másra mint lejáratásra irányuló publikációt, tele hazug rágalmakkal, vádakkal, majd a jelölt úr is osztja tovább.
Ennyire tartja csak önmagát is? ... Mint a választókat?
Mert az illető "úr" az alábbi sorokat publikálta a kaposvári választókról. Nem csak a sajátjairól, nem csak a szűkebb tüskevári közössége választóiról, hanem mindről.

Idézem tőle.
"... ne foglalkozz a "SEMI" EMBEREKKEL Patrik te ettől többet érsz! A kaposváriak höbölgése természetes, birka mind az ez az igazság és a FIDESZ-nél nem is érdemelnek jobbat."

Tessék csak nyugodtan még egyszer átolvasni, hátha én értettem rosszul. Bár kétlem!
Addig én kérdeznék valamit a képviselő "úrtól".

Ha ennyire tartod a kaposvári választókat, akkor mi a büdös francnak indultál el?
De ha meg nem gondoltad komolyan, akkor miért rontod a normálisak esélyeit?
Nem gondolod azt, hogy a fenti sorok után lépned kellene?

Én a továbbiakban sem kívánok foglalkozni a KE keretein kívül indulókkal. Azért nem írtam ki neveket most sem. De fogytán a türelmem. Fogytán, mert miközben a KE indulóit illetik vádakkal, kezd kirajzolódni a valódi aljasság. Nem szeretném ha tovább durvulna a helyzet. Méltatlan.

1 megjegyzés:

  1. Persze, mert ez a Scientológiai egyház tanain -is- alapuló egyház. Sok fideszes volt scientológia tag és az bizony nagyon durva. Többek között szerepel a tanaikban, hogy ha valaki rosszat mond az egyházra, mindenkinek kutya kötelessége addig kutatni a múltjában, míg teljesen megsemmisíti létében.

    VálaszTörlés