Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2019. december 1., vasárnap

Szétf(k)úrják a "migráncsok" az egész országot

Ez, komolyan mondom, maga a zagyrém!
Határtalan -szó szerint- amit művelnek ezek a botcsinálta lagundzsik.
Áskálódnak most már mindenütt, lassan félő, hogy úgy fog kinézni kicsiny kis hazánk, mint egy börek töltelék nélkül.
Határtalan, mert már határ sem kell, néha még igazi kerítés sem. Csak jönnek és fúrnak. Kif(k)úrnak velünk alaposan!

Minap is, kimentem az erdőre, keresve a csendet, nyugalmat, egy kis meditációra. Megvártam míg a fények elbújnak, s magukkal viszik a nappal hangos zajait, jő a sötét a csenddel, a halk neszekkel.
A legjobb időszak az elmélyülésre, a fokozatos önfegyelmezésre, hogy érzékeink testi mivoltának uralma alá rendelésével, s életenergiánk tudatos felhasználásával elérjük az elme megtisztulását.
Persze ennek komoly veszélyei is vannak, mert közben megidézhetjük a démonjainkat s akkor bíz meg kell küzdeni velük.
De hát zavar keletkezett az er(d)őben!
Képtelen voltam elérni a megfelelő tudatállapotot a rendszeresen visszatérő és szokatlan zajok miatt. Sokáig nem is tudtam mire véljem? Ismerős, de mi?
Majd egyre inkább az a képzetem tolakodott előtérbe, hogy ez bíz a suvadó föld dübbenése, a lesújtó bányászszerszámok tompa buffanása.
Bár nem sikerült kellőképpen elmélyednem, azért az első dzsinn megjelent, konkrétan a harctéri idegbaj képében. Ki merészeli megzavarni a köreim?
Másnap felkészülten vágtam neki, vittem magammal egy kétfenekű dobot, a sötétség beállta előtt az egyik fenekét meghintettem jól kiszáradt fejtettbabbal s vártam.
Büff! Rezeg a bab. ... Addig rakosgattam a kétfenekűt, míg már nem rezgett a bab, de pattogott. Akkor már elég közel voltam, s onnét könnyű volt meglelni.
Mit neked sima alagút. Egész kis labirintus. Egy földalatti város is rejtezhetett a talpam alatt. Ezek már beásták magukat a kéreg alá! Mi a határnál rettegünk, nehogy bejöjjenek, mikor már itt vannak, a talpunk alatt fütyülnek ránk, s ha elegen lesznek hát elözönlik a felszínt. Rettenetes!
Azóta én nem fokhagymafüzért akasztok az ajtókra, hanem nyers disznóbőrt.
Hasított disznóbőr táskával és irattárcával járok, és szivar helyett, sodrott disznóbőrtekercset szopogatok, rágcsálok. Hasznosat a kellemessel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése