Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2013. november 21., csütörtök

Akarnak egyáltalán nyerni?

Gondolatébresztőnek most Apa54 egyik írását használom, jelesül azt, amelyiket "ALKALMAZOTT ÉN-FÉLE SZEMÉLYISÉG PROFIL, meg egyéb elmélkedések eredményei" címen adott közre. Nos hát! Elmélkedjünk.
Nem mintha eddig nem elmélkedtem volna. De! Most akkor összeszedem. Röviden. Hozzáteszem nem hozzászólás a fenti hivatkozáshoz, hanem abból fakadt mellékág. Kanyar.

Vajon mire számít az MSZP-E14 választási szövetség?

Előzetesen előadom, hogy nem pusztán az én agymenésemről lesz csak szó, hanem mondandómban benne rejtezik annak a választási szakértőnek, tanácsadónak a véleménye is és az általa előadottak, kit volt szerencsém nem is oly nagyon rég személyesen meghallgatni. Bajnait segíti, tehát hazabeszélt.

A választásra jogosultak létszáma nagyjából 8 millió. A szakértői előrejegyzések arra mutatnak, nagyjából 60 %-os részvételre lehet számítani. Ha annyian tényleg elmennek, az nagyjából 4 millió 800 ezer voksot jelent az urnákban.
És itt jön a nagy baj!
A Fidesz fanatikusok -a "hívők"- számát még most is 1,5-2 millióra lehet tenni. Marad 2 millió 800 ezer. A biztos győzelemhez, az MSZP-E14 megnyugtató többségéhez 2,5 millió szavazat kellene. Azt ugye senki nem gondolja, hogy a megmaradt 300 ezer voksot fog csak szerezni és azokon osztozni a DK, LMP, Jobbik és az aprók?
Úgy gondolom -és nem csak én- hogy a mostani kilátások szerint az MSZP-E14 szövetségnek még a 1,5 millió előrejelzése is túlzott optimizmus. Honnét tudnák elvenni a hiányzó 1 millió szavazatot? Jobbiktól? Kizárt! Dk-tól? Kizárt! LMP-től. Kizárt! Apróktól? Valamennyit. Fidesztől? Nem kérdeztem komolyan.
Mi marad? A vereség! Az marad, semmi más! Esélyük sincs!
Úgy nem maradt esélyük, hogy nem is említettem az a nagyjából 0,5 millió külföldön dolgozó de magyar állandó lakhellyel rendelkező állampolgárt, akiknek a voksolását jócskán megnehezíti és leminimalizálja a Fidesz, attól tartván, tán többségük nem az ő szimpatizánsuk. Vélhetőleg nem. De! Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a választási szövetségé!
Úgy nem maradt esélyük, hogy nem is említettem azt a nagyjából mennyi is? ... új szavazót kik külhoniak. Mennyi is? Mennyi fog szavazni közülük? Mostani adatok szerint 50 ezer regisztrált, de a nagy rohamot a Fidesz a választás előtti hétre várja.
Miért is pont akkorra? Csak nem ...? Benne van bizony! Akkorra már közelítőleg tiszta lesz a kép és ha szorosnak ígérkezik netán ....! Szakértők szoros eredményt vizionálnak. ... Akkor? ... Akkor annyian rohamoznak amennyi kell? A gyanú él!

Ebben a jelenlegi helyzetben, felállásban én azt mondom, a MSZP-E-14 választási szövetségnek matematikai esélye sincs a győzelemre. Teljesen felesleges a Fideszt bármivel is megvádolni, mert semmi szükségük a választások elcsalására. Semmi! Nyernek simán! Csak az a kérdés, mennyivel?
Ha az is felmerül kérdésként, mennyivel akar? ... Na akkor megint érdemes meditálni.
Én azonban ezen ne látom értelmét agyalni, mert ha nyernek -márpedig igen ha így küzdenek továbbra is az ellenzéki oldalon- akkor teljesen mindegy most már hogy mennyivel. Ha előrejelzik maguknak és biztosra is veszik a kétharmadot, akkor semmi nem változik, ha viszont veszélyben érzik, akkor még most a választások előtt, a biztos kétharmad birtokában megszavazzák a rendeleti kormányzást.

Mi lenne a megoldás? Miért csak mint vészmadár repdesek itt? Mert már így is sokat szövegeltem. Mert nem az én dolgom lenne. Különben meg ... nem kérdezett meg senki!

Amúgy meg, van itt egy sokkal fontosabb kérdés. Az eddig vázoltakat nekik sokkal jobban kell tudni, ismerni mint nekem! Akarnak ők egyáltalán választást nyerni?

5 megjegyzés:

  1. Ha a következő választásakor az ellenzék győzne, amire már nincs semmi esély, az eredmény megismerése másnapján kirobbanna a polgárháború. Ezt meg nem akarom, legyen a kisebbik rossz, maradjon a Fidesz, még ha minden porcikám is ellenkezik ezzel. Lehet, hogy az MSZP-sek is így gondolkodnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokan tartanak ettől. Én már nem is tippelek hogy az MSZP-ben miként gondolkodnak. Ha gondolkodnak egyáltalán.

      Törlés
  2. Politika -> Aki ti,* lop
    A ti. a tudni illik rövidítése.
    Géczi Gábortól tanultam, hogy elég megfordítani ezt a szót, és megérjük, mit is jelent,
    Melyikre tolvajra szavazol?
    Én most inkább a luca székével ismerkedem. Hintalan László szépen elmagyarázza a jutubin. Kikapcsolódásnak is jó, de el is gondolkodtat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca széke készítésén már én is gondolkodtam. Még rágom egy kicsit a gondolatot. :)

      Törlés
  3. Nincs lehetőség, nincs választék. Mindig ugyanazok az arcok tűnnek fel, hol innen, hol onnan. Kilépnek az ajtón, és beugranak az ablakon. „Megújulnak”, kifordítódnak, mint a régi kabát, mintha ebben az országban nem is léteznének új arcok a politikában. Megülik a lovat, az egyik az elejéről, a másik a hátuljáról, csak egy biztos: ebből a játékból csak a szegényebbjei jöhetnek ki rosszul.

    VálaszTörlés