Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2012. október 29., hétfő

Intő ...

Tudom, tudom! Lassan már mást sem lehet látni sem a politikai és államigazgatási, sem pedig a gazdasági területeken mint intő jeleket. Azért én most csak felemlegetnék kettőt, ami az elmúlt egy hétben esett. Ezek nemcsak hogy intő jelek, de ezek okán én intőt adok sokaknak. Nagyon sokaknak!

Az egyik ilyen történés a Milla október 23-i rendezvénye ellenében szervezett jobbos demonstráción esett, mikor is eltörték az orrát az ott megjelent és dolgát végző újságírónak.
Ott ezek szerint csak a sértett végezte a dolgát.
Mert bár jelentős rendőri túlbiztosítás volt a hőzöngőkkel szemben, továbbá ugye előszeretettel kamerázzák is a demonstrálókat -vagy csak a baloldaliakat?-, és gyanítom volt ott jó néhány bámészkodó "katasztrófa turista" is. Azért meg lehetett tenni, hogy a be nem jelentett és ezért aztán nem is engedélyezett kisszámú összejövetelen a résztvevők nyíltan náci karlendítéssel köszöntsék a többséget és a rendőröket, továbbá teljesen észrevétlen beverjék egy nem rejtőzködő újságíró orrát. Senki nem látta. Érdekes nem? De ez a kisebbik bajom, mert ha nem, hát nem látták.
De amúgy miért nem zavarta a négy világtáj irányába az első karlengetéseket követően őket a rendőrség? Továbbá.
Miért nem emelték ki a tömegből a hangadókat az első gyalázkodó és antiszemita kijelentések után?
Nekem tulajdonképp van válaszom. Azért, mert a rendőri állomány az őket ért és érő sorozatos támadások, lejáratások, fenyegetettség miatt azt tudja mit kellene tenni, de azt nem, mit tehet? Mert ma már a rendőrség állománya nem politizál, de nem is politika mentes. Lejáratták, megfélemlítették őket és diktálnak nekik.

Hozok erre egy "sztorit". A napokban a legnagyobb közösségi portálon felemlegettem az esetet egy erősen jobbra tolódott -mellesleg a rendezvényt "fikázó"- volt rendvédelmi dolgozónak, meg, hogy szerintem a Milla verziója tán jobb mint az övék.

Idézem magam: - Ez azért jobb verzió, mint a tiétek, hogy odamentek a fasizmus szellemét idézni és bizonyításként eltöritek egy dolgát végző publicista orrát.
Jött is a válasz: - "Egy eltörött orr vs. kilőtt szemek és törött csontok (2006)!!!"

Én: - Az, hogy mi történt 2006-ban (és mi nem?), az nem lehet igazolás!
Ez mellébeszélés és a felelősség áthárítása. Avagy igazolás keresés az erőszakra?
Vagy bosszú? Kiken? Egy olyan emberen aki meglehet 2006-ban nem is volt ott?
Vagy ha ott is volt, bizonyosan nem lőtt. Amúgy meg miért emlegeted fel 2006-ot ebben az ügyben? Mint mondottam, ez nem baloldali rendezvény volt.

S mivel berágtam kicsit hát újfent én:
- Mellesleg. Ha már 2006. És a molotov koktélok? Az ugyebár fegyver volt mindig is, például 1956-ban is a szovjet tankok ellen.
2006-ban meg a szolgálatot teljesítő rendőrökre dobták és rendőrségi technikai eszközökre. Tehát fegyvert használt a símaszkos csőcselék.
A támadások ellenére a rendőrök meg nem használtak fegyvert. Mert fegyver a fegyveres testületeknél rendszeresített egyéni lőfegyver, melynek meghibásodása esetén minden olyan tárgy, vagy eszköz, mely emberi élet kioltására alkalmas.
Magyarán, a gumilövedékes puska nem fegyver! A könnygáz sem!
A tüntetők által bevetett és alkalmazott, nyilvánvaló életellenes támadások és fegyverhasználat ellenére a rendőrök nem alkalmaztak fegyverhasználatot.
Továbbá, ugyebár nem minősül fegyverhasználatnak a nem személyre irányuló lövés és a figyelmeztető lövés sem. Ezt csak úgy a rendtartás kedvéért emlegetem fel, mert még eddig sem mentek el a rendőrök 2006-ban. Pedig a törvény szerint mehettek volna! Ok. Erről miért nem esik szó úgy általában?
Én nem lettem volna jó rendőr. Ha akkor én osztagot vezetek ott, akkor bizonyosan nem nézem tétlen, ahogy az embereimre rágyújtják a technikát (vízágyú története).
Utána lett volna miről cikkeket írni. És még csak fegyverhasználat sem esett volna, csak még emlékszem a karhatalmi képzésekre.
Eddig a kis kitérőm a portálon.

Keményen el kell különíteni az egyéni túlkapásokat. Az más kérdés. No de azok miatt kollektív felelősséget kimondani!
Nos hasonló a gondolkodás most is. Ők is tudják -jobban mint én- és nem is feledték a kiképzést, csak hát --. S jön a csak hát! Mit kapnak a jogos fellépés után?

S mint hallottam az eset megismétlődött. Tán Zuglóban? Trianoni emlékmű avatáson.
Volt ott vagy 150 ember s köztük ...
Gyakorlatilag egy általában kisebbségben lévő szélsőséges és erőszakos horda büntetlenül teheti amit tesz. Ha kimennek az utcára, akkor az övék. Tehetik, mert mindenki hagyja.
Hagyja a kormány, sőt még bátorítja is őket. Hagyja a rendőrség, mert őket viszont megfélemlíti a kormány. És hagyjuk mi mind. Mert vagy nem is megyünk el, vagy ha igen hát inkább elfordítjuk a fejünket. Mert mi is félünk. A hatalomtól is, a szélsőségesektől is, az erőszaktól is. Meg mert volt, van s lesz is aki az őket támogató pártra ad le voksot, ahelyett hogy elküldenénk a ... és hadd csússzon a süllyesztőn.

Ez lesz, ha mindenki, de mindenki eltűri, hogy -egy magát demokratikusnak valló rendszerben- egy magát nyíltan nem demokratikusnak valló rasszista és antiszemita párt sorozatosan törvényeket sértsen, masírozzon és magáénak tekintse az utcát, megfélemlítse békés polgárait. Intő jelek!
Intő jel kell legyen sokaknak. A józan többségnek mindenképp.
Viszont intő jár a történések miatt, hát ... sokaknak. Elsősorban a kormányon lévőknek.
.

1 megjegyzés:

  1. Akik hőbörögnek, azért teszik, mert még a fogalmakat is összekeverik, amit olvasnak, nem értik. Mit vársz az olyan emberektől, akik az általános iskolai kompetencia vizsgán értő a szövegértő olvasásból elbukna? Na jó ez költői kérdés volt. Itt az orrtőrökre gondoltam. Az én nézetem az, hogy kikupálódott gazemberek maguk anyagi hasznára bűvkörükbe vonták, kihasználják ezen rétegek alantas hajlamait, melyeket örökre rejtve kellene tartani.

    „Hagyja a kormány, sőt még bátorítja is őket. Hagyja a rendőrség, mert őket viszont megfélemlíti a kormány. És hagyjuk mi mind.” Te meg én, nem hagyjuk. A lehetőségeinket kihasználva maximálisan teszünk ellene. Se egyéni, se kollektív felelősségünk nincs. Eszközöd Neked sincs. Mi az egyszerű nép semmit sem tudunk tenni ellene, ugyanolyan hatalmi nyomással le vagyunk bénítva, mint a rendőrség. A felelősség egyértelműen a ránktelepedett kormányé.

    „Intő jel kell legyen sokaknak. A józan többségnek mindenképp.” Intő jel volt és van épp elég. Struccpolitikát folytat a nagy többség. Ha eddig nem voltak képesek tenni semmit, ezután sem tudnak. Kiszabadították a pusztítás szellemét a palackból. Visszatuszkolni lehetetlen. Én már lélekben felkészültem a legrosszabbakra. Volt eddig számos példa, hogy mi lett a rosszindulatú teljhatalom vége. Most sem lesz más. A történelmi periodikusság ismétlődni fog. Mi e folyamat leszállóágába születtünk bele.

    VálaszTörlés