Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2022. január 13., csütörtök

Túl nagy a z(Z)aj(y)

Nos, bár senki nem kérdezett és az is lehet nem is érdekel senkit, de azért szóvá teszem. Van egy olyan erős gyanúm, hogy nincs már erre a kakaskodásra idő.

Azt, hogy Márki-Zay körül nagy lesz a zaj, azt vártam.
Azt is vártam, hogy nem csak a fideszesek felől, de  az egyesült ellenzék egyik szegletéből is lesz zaj.

Csak hát azt reméltem, hogy az utóbbiak felől majd kis zörgés után elül azzal együtt ahogy a másik irányból erősödik.
No de a jelek szerint nem. Az ellenzéki tábor egyik szegletében még mindig sok az üres mákgubó és csak zörögnek és zörögnek.
Érthetném én, de nem is akarom érteni!
Mi a probléma trágya drága feleim? Volt egy előválasztás. Rémlik még? Ő lett az eredménye. "Eszi, nem eszi, nem kap mást." Stimt?
Nincs már idő másra. Nincs már idő elölről kezdeni.
A pénztártól való távozás után, reklamációnak helye nincs. Tetszettek volna válogatni a tálalás előtt. Van ide egy régi, egy másik, mondás is, de az bíz brutál.
Nem baj. Szokjátok. Inkább most szokjátok, mint majd megint négy évig szopjátok.
"Válogatós fasznak kutyában a helye." ... Mekkora egy igazság!
Addig megy a belső baszakodás, míg tényleg kutyába viszitek az összefogást.
Ha az összefogás kutyába megy, akkor az azt jelenti, hogy az esélytelenek teljes nyugalmával lehet indulni az országgyűlési választáson, és bíz a vereség az nagy fizetség lesz érte. Nagy a tét nemde?

Amúgy mi a fészkes fene az a nagy baj, hogy most, alig két és fél hónappal a választások előtt, még mindig sokaknak a fő hangsúly, az előválasztás győztesének ekézése? Más kellett volna? Az a szekér elment.
Akkor, az előválasztáson kellett volna melózni, mozgósítani, elrángatni a többi "mákgubót" voksolni a kedvencre. De mert nem, hát ő jött ki.
Ismerős? "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"
Én pedig úgy fogalmazok, hogy akit akkor pajzsra emeltetek, majd akkor dobjátok le a sárba, ha nem lesz jó vezető.
Rettegtek Orbántól, hogy majd nem tud veszíteni. No és ti? Azt mutatjátok, ti sem.
Azt szajkózzátok, MZ hány embert sértett meg? Én azt kérdem tőletek, Orbán hányat nem? Azt rójátok fel neki ahogy kommunikál és másokat megbánt közben.
Na és Orbán és hatalma?
Nektek tán nem sértő az ők kommunikációja? Nem eléggé sértő, hogy mindenki, aki nem az ő rendszerének szekértolója -tehát ti is-, hazaáruló?

De elég ebből. Márki-Zay nem egy csinált politikus. Nem annak nevelték, nem annak készült, készítették fel. Azzá lett. ... Csak semmi sanda vigyor!
Hányszor is vetettétek oda gúnyosan, hogy ez egy: "porszívó ügynök"?
Nos, ez a lesajnált kis porszívó ügynök, saját erejéből, saját pályán de már elverte a fideszt. "Száz szónak is egy a vége."

Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, ő lesz az országgyűlési választáson az Egységben Magyarországért listavezetője.
Egységben! Azt hiszem ez egy könnyen értelmezhető szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése