Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2014. február 12., szerda

Vezér, ámokfutó, sötét ...

Szerettem sakkozni. Régebben, volt is kivel. Igazából most is szeretek, csak hát ...
Szeretek sakkozni, csak nem nagyon tudok.
..... Na, most miért? Miért gond ez?
Csak a fociban elfogadott?
Persze, én azt a sakkot szerettem igazán, ahol megvolt ...

Ahol megvolt az összes figura. Sötét is, világos is. Ahol megvolt az is, melyik figura hogyan, merre, miként léphet, mikor nem? Voltak szabályok! A megírt és nemzetközileg elfogadott, betartandó szabályok. Voltak benne egyediek is, mint például a sáncolás (rosál), de egy partiban csak egyszer. Mindkét fél, csak egyszer élhetett vele.
Meg aztán, voltak az íratlan szabályok. Például, ha a játszma nem futott még le és emiatt megállt, akkor a másik távollétében, egy tisztességes játékosnak esze ágában nem volt a táblán matatni. Sem a saját figuráit nem tologatta, sem az ellenfelét! Az ellenfélét.
Mert a partiban nem voltak ellenségek, csak ellenfelek!
A győztes, bármikor kész volt újra megmérkőzni, esze ágában nem volt a kihívás elől kitérni és a vesztes, soha nem csapta földhöz a táblát, azzal a felkiáltással: -többet veled nem játszok! Viszont, a győztes sem élt győzelmi mámorában retorziókkal, nem törte össze a másik bábuit -még ha sötéttel nyert akkor sem-, nem hozott új szabályokat a visszavágóra. Pláne, nem lehetetlenítette el a visszavágót!
Tisztességes táblán, az összes figura részvételével, tisztességes módon, a szabályok betartásával ment a játszma! Pedig stratégiai játék!
S mert stratégiai játék, hát tanultak belőle, egymástól. Sokszor ki is elemezték a játszmákat. Nagyon sokszor játszma közben is. A jobb tanított, a gyengébb tanult.

Tudtok sakkozni? ..... Akkor azt is értitek amiről beszéltem.

Én ezt az újfajta játszmát, játszmarendszert, az újfajta szabályaival nem kedvelem. Így meg pláne nem, hogy a szabályok kigondolója, játszma közben is módosít.
Nem szeretem ezt a táblát, hol már a figurák felállítása is problémás, mert egyik oldalon van egy "vezér", néhány "ámokfutó" és egy rakás "sötét paraszt" -több mint kellene és elállnak minden kockát, utat-, míg a másik oldalon, az újonnan felállított szabályrendszer, a figurák számát is elvitatja, nem engedi még felállítani sem őket, ha meg mégis sikerül, akkor lesöprik a tábláról.

Ismertem én a francia sakkot is, a parasztsakkot is. Ismertem is, játszottam is néha, mert van azoknak is szabályrendszerük. Állandó szabályokkal!
Most, furcsa egy parti van, egy igencsak furcsa táblával.

A kibicek meg csak állnak, néznek, bele nem szólnak, sokan már nem is mernének ...
Csak nézik a partit, bár a szabályokat sem értik ... persze, hisz nincsenek is!
Kibicek! Nálatok a parti végállása!
Lesöpörni a táblát! Elő az egész világon elfogadott szabályokkal és újraállítani!

6 megjegyzés:

  1. Nem tudok sakkozni, nem ismerem a szabályait sem, mégis értem miről beszélsz. Bizonyára sokan vannak, akik alaposan átgondolták már mindezt, ahogyan én is. Bíztam, és hittem is már párszor, végül mindig arra a következtetésre jutottam, hogy nem volt érdemes. Nemcsak nekem, a többségnek általában.
    Jó lenne csak kibicnek lenni, és jó körülmények között kívülről nézni ezt az egészet. Akkor még mulatságos is lehetne. Így viszont katasztrófa, négyévenként újra, és újra ugyanaz, csak a színek változnak. A közember élete nem.
    Miért, és meddig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a legnagyobb baj, ha most nyer az összefogás, akkor minden energiája elvész majd a visszaépítésben és a kétharmados csapdákban amit a Fidesz lefektetett. Ha még négy évet marad a FIdesz, akkor nem tudom ... ha nem nyernek megint kétharmaddal ... akkor mi lesz? Az általuk kreált alaptörvénnyel és a bebetonozott kétharmados törvényeikkel, ők sem biztos hogy tudnak normálisan kormányozni. Belesétálnak a saját csapdáikba.
      Ne szépítsük! Akár így, akár úgy, kurva egy világ jön, amiben a kicsikre megint nem lesz sem idő, sem lehetőség, sem pénz, sem energia.
      Épp ezért, engem már csak egy izgat. Anno akkor lehetett valamire menni, ha párthű volt valaki, de jobb ha párttag. Biztosan emlékszel: név, anyja neve, szül. év,hó,nap, szül. helye, pártállása? Ezt megszüntette a rendszerváltás. Mostanra visszahozta a Fidesz, ráadásul még aljasabb módon, mert bár kérdezni nem ildomos, de nézik. Aljas módon még a hozzátartozóknál is nézik. Ez tűnjön el ismét és mindörökre!

      S ehhez bizony kibicnek kell lenni! Mert a kibic akkor válik kibiccé, ha beleszól a játszmába. Ha ne szól bele, akkor csak néző.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Ne félj! Ikszelj! Ha elegen, elég kockát kiikszelünk -főleg a sötéteket- tán nem lesz hová felállítani annyi sötét figurát,sötét parasztot.

      Törlés
  3. Van egy régi jó mondás: kibicnek semmi sem drága...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most más a pálya! A kibicek döntik el a játszmát!

      Törlés