"Szép volt maga a gondolat
Szállni biciklivel" .....
"- Told el a piros biciklidet!"
..... (Napoleon Boulevard: Bicikli ég és föld között)
Nem kell azt a piros biciklis dumát sem mellre szívni. Aki érti az érti, aki magára veszi az vegye, aki eltolja ... az hála az égnek. Nincs harag. Nem kell minket szeretni, mi sem szeretünk mindenkit.
Elnézést a királyi többesért, de tanulunk. Vagy inkább ragályos?
Na jó. Inkább visszatérek a normális kerékvágásba, mert bár vallom, hogy aki magát teljesen normálisnak véli, az már nem normális, azért van egy bizonyos határ.
Ezért vannak nekem a blogok, hogy szépen delirálok rajtuk, ezen is, oszt ha olvassa valaki akkor jó, ha meg nem, az meg lehet, hogy neki jó. De én, legalább józanul, józan paraszti ésszel delirálok és nem próbálok senkit a piszkos kis meghasonlott lelkivilágomba bevonzani. Elvagyok itt a blogokon.
Itt fejtem ki az agymenéseim nem másutt. Másutt legfeljebb részleteiben, az egészért sajnos ide kell jönni. De nem kötelező.
Mindig mondtam, több alkalommal is, nem vagyok kötelező olvasmány, bloggernek sem tekintem magam, csak épp írok blogot, mint ahogy újságíró sem vagyok.
Utóbbi, ahogy egyesek lelkivilágát elnézem nem is szeretnék lenni. Valami kegyetlenül gyilkos szakma lehet annak aki nem tudja megőrizni a józan eszét, belátóképességét, stílusát, modorát, akit beszippantanak az oldalak és a gyűlölet.
Három blogom van. Nem több. De még lehet. Viszont lapom nincs. Nem is lesz.
Hogy miért nem lesz? Mert így maradhatok önálló. Nekem senki nem mondhatja meg azt, hogy mikor, miről, mennyit és milyen megközelítéssel írjak. Úgy írok ahogy akarok, azt amit gondolok és amiről van kedvem, és mert sem időm, sem kedvem nincs nyomozni, hát akár mellé is lőhetek.
Miért is ne? Minden tükör görbe, mert abszolút sík felület nem létezik. Ahogy abszolút igazság sem. No persze kellő önteltséggel, pökhendiséggel és nagyképűséggel ....
Békés egymás mellett élésre törekszem, ezért nem foglalkozok a beteg elmékkel, provokátorokkal, megszállottakkal és fanatikusokkal.
No persze aki nem bír a romlott vérével és a továbbiakban is kóstolgat, ám tegye.
Sokra nem fog vele menni, mert pont úgy nézem levegőnek, és még annak ami, mint ahogy eddig.
Visszatérve a képhez.
Március harmadikán fotóztam Pécsen. Mint említettem, minden csak szemlélet, megközelítés kérdése. Vehetjük úgy a látottat, hogy biztosra ment a tulaj, mert lelakatolta a vázat és elvitte a kerekeket. De úgy is, hogy hiába lakatolta le a vázat, csak ellopták a kerekeket. Utóbbi a valószínűbb. Mi ebből a tanulság? Semmi. Vagy sok minden.
Magam részéről, a továbbiakban is a valós problémákkal kívánok foglalkozni, vagy legalább rámutatni. A valós dolgokat kívánom meg-, illetve ha tudom, bemutatni. Természetesen a továbbiakban is, mint a fotót, mint a témát magam választom meg és a szöveget is magam írom. Szívesen meghallgatok ötleteket, hogy mit is kellene fotóznom és mivel is kellene foglalkoznom, de hát nem ígérhetek semmit. De! Egyet igen.
Ha nem tetszik a felvetés hangneme, hát pont nem érdekel a téma és az előterjesztője.
Nem keresek magam mellé ellenségeket, de aki az akar lenni, hát küzdjön csak nyugodtan, viszont figyelemre tőlem ne számítson, mert a figyelmem lekötik a barátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése