Berva, Riga, ...

Hogy jött ez nekem elő?
Részint Hanczur hozzászólására, másrészt ... Másrészt meg mindegy.
Nagyapámnak volt egy ilyen robogója. Ez volt tán neki az első, ezt követte egy Riga 4. Ezt a Bervát nekem már nem sikerült meglovagolni, mert göthös lett. Esztendeig hányódott egy "szakinál", azután a vázat én toltam, a többit meg almás rekeszben hozta nagyapám. Innét megint filmszakadásom van, egyszerűen nem emlékszem a robogó sorsára. (a kép: mommo.hu)
De nem is ez a lényeg. Hanem én és a Rigák, no meg a rendőrök.

A Riga 4-en tanultam meg kicsit motorozni, mígnem egy ugratásnál az ölembe hullott a kormány. Nem rémlik nagyapám öröme! Az úgy esett, hogy a teleszkópvillákat egy ívelt elem rögzítette össze, amely elemet alulról a rugók nyomtak és hivatott volt megtartani a villákban, felülről meg a kormány volt rászerelve mindenestül. Csakhogy Szasa úgy képzelte, ehhez elég lesz a ponthegesztés. Nem volt az! A gépet hegeszteni kellett, engem nem.

Az én első mocim egy Riga 12 volt. Már berúgókaros.
Néha gyengélkedett. Gyújtás volt az igazi gyengéje, de volt néha más is. Egy alkalommal épp kérette magát, gázadásra nem vette fel a fordulatot, de nem is állt le, csak cammogott. Így aztán észveszejtő bőgéssel -mert a kipufogó kiherélése abban az időben kötelező volt- és mászó sebességgel baktattam fel a Kanizsai utcai tetőre a Tüskevár sorompó irányából. Úgy félúton voltam, mikor a rendőr felbukkant a robajra és terpeszállást fogott a tetőn. Képes volt kivárni míg felérek! Kiintett a száguldásból s első kérdése:
- Hol lopta a motort?
Becs szóra úgy elkapott a röhögés, csoda nem vitt be. Alig bírtam visszakérdezni.
- Úgy gondolja, ha lopom, akkor így száguldozok?
Azért megnézett minden iratot, tartozékot, világítást, mifenét. Nem talált hibát, gyorshajtással nem vádolhatott, az pedig nem szerepelt a szabályok közt, hogy gyenge erőgéppel ne motorozz!

Azért tudtam én száguldozni is. A Füredi úton traffipax mért be. Tán még az volt az egyetlen a Dunántúlon, mégis belefutottam. 59 km/h! Bár ez jelentős sebesség túllépés volt a negyvenhez számítva, de megúsztam helyben egy százassal. Anno még az volt a módi, hogy a mérőkocsitól odébb állt egy járőrpár és szedte is a rávalót. Tán ha nagyon kutatnám még meglelném a tőszelvényt az irattáramban. Nem csekk volt akkor a divat, büntető tömbje volt a rendőrnek.

A legjobb Dombóvárra esett. Sásd felől robogtam be és át a városon. Ki már járt arra, tudja hogy az út a város közepetáján -ott hol a vasútállomás felé lehet lekanyarodni-  ível. Nem élesen, de ível. Akkor ez főút volt, tán mái napig. Alig íveltem át magam, kilépett egy morc az útszélére és lemeszelt. Köszönés, "-állítsa le a gépet" -"iratokat kérem ellenőrzésre"! Míg olvasgatott háromszor körüljárt. Már nem forogtam felé, nehogy leszédüljek. Azután kiderült, ő egy igazi alapos ember. Mindent megnézett. El kellett indítanom a gépet hogy lássa a világításokat, majd állnom a féken és megpróbált eltolni. Megnézte a kötelező szerszámkészletet és minden mást. Még az állóhelyzeti hangjelzőkészülék brekegését is meghallgatta. Anno a segédmotoron kötelező volt eme tartozék -akár a bringán- merthogy a gyári duda csak akkor működött ha áram volt, az meg akkor volt ha berregett. Végül jött az ellenőrző kérdés:
- Miért nem karjelzett a kereszteződés előtt?
Megrökönyödtem, de szerencsére nem fagytam le. Mondok néki:
- Úgy tudom, ha a főútvonal kanyarodik, akkor nem kell!
Erre felém nyújtotta az okmányaimat, jó utat kívánt s közölte még velem, hogy bár ez így van ahogy tanultam, attól még jó ha megjegyzem, itt kell! Mondtam néki: -Megértettem!

Hogy ezeket miért meséltem el? Részint kis nosztalgiára adott okot a hozzászólás, másrészt ...
Másrészt meg kell mondjam, nem egyszer találkoztam rendőrökkel. Volt hogy csak iratellenőrzés, másik viszont jóval alaposabb volt. De azzal a fajtával kiről sokszor olvasni írásokat, merthogy udvariatlan és bunkó, meg mindenképp büntet, soha nem volt dolgom. Soha nem bírságoltak meg indokolatlanul! Akikkel én futottam össze, azok udvariasak voltak, higgadtak, gyorsak és precízek, emellett nemegyszer találkoztam részükről segítőkészséggel is.
Tán csak nem azért, mert udvarias vagyok velük, higgadt, barátságos, nem veszem zaklatásnak, nem sürgetem, nem türelmetlenkedek, nem teszek megjegyzéseket, stb? ... Nem! Nem meghunyászkodok és nem félek tőlük!
Teszik a dolgukat én meg hagyom!