Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 16., szombat

Katona vagyok! Honvédő! Csak hogy értsd

Nem! Én nem megyek! Elmondom a miérteket.
Csak hogy értsd!
Nem várom el azt sem, hogy megértsd. Annak ellenére sem, hogy én megértem ha te meg mész. Csak értsd!
Én nem megyek! Nem!
Majd ha kell, majd ha a hazának kellek, akkor megyek!

Csak a magam nevében beszélek, nyilatkozok. Én nem!

Én nem megyek ennek a hatalomnak a hívó szavára újra szolgálni, mert nem a haza hív. Mert nem a hazának van rám szüksége, hanem nekik! Statisztikának!

Ha úgy tetszik akkor statisztának a jobb statisztikához.

Ez a hatalom, nagyjából nyolc évvel ezelőtt azzal kezdte, hogy a most hivatalban lévő miniszterelnöke Orbán Viktor, elmondott mindennek ami nem vagyok. A társadalmi igazságosságra hivatkozva és mögé bújva, rám uszította a vérebeit, ellenem hangolta
a civil társadalmat, megrágalmazott, pocskondiázott, megvádolt bűnökkel amiket nem követtem el, majd jogfosztottá tett, jogbizonytalanságba taszított és megrövidített.

Sem ő, sem a vérebei, azóta sem kértek elnézést, nem próbálták a hibáikat korrigálni, szépíteni. Mondjuk nem is vártam tőlük. Tőlük nem! De amúgy elvárom!

És most ez a hatalom, ez a hatalom ugyanezzel a miniszterelnökkel az élen, szolgálatra hív. Mindegy az, hogy milyen címen, önkéntes védelmi, avagy területvédelmi, vagy más. Mindegy! Nem ez a lényeg. Hanem a szolgálat!

Ők hívnak szolgálatra. Őket szolgálni! Nem a hazát, hanem őket! Van pofájuk ehhez!
Hát nem! Nem megyek! Majd ha kell, majd ha a hazának kellek, akkor megyek!
A hazámat szolgálom!

Ez nálam elvi kérdés. Ez nálam gerinc kérdés!

Ez nálam elvi, de nem bal vagy jobb és nem is középutas. Független a politikai térfél szereplői iránti szimpátiához. Nem írom, hogy vonzódáshoz, mert mára már engem
nem vonz egyik sem, de szimpatikus sokuk egy-egy megnyilvánulása.
Ez nálam elvi kérdés tehát. A saját elveim!
Nem vagyok kutyája, nem dörgölődzök ahhoz a lábhoz amelyik belém rúgott!

Ez nálam gerinc kérdése is. Szívesen, udvariasan, örömmel és önként hajolok meg afelé, aki szívesen, udvariasan és örömmel fogad.
De afelé és annak, aki különféle hatalomtechnikai eszközök bevetésével, szankciókkal, elvonásokkal és egyebekkel akar kényszeríteni, annak nem!
Minél nagyobb a nyomás a gerincemen annál nagyobb az ellenállása!
Meglehet, egyszer törik majd. De az az én bajom lesz, nem másé!
Viszont az a törött gerinc és az a sértetlen elv, az enyém volt, és az enyém is marad.
Nem veszem másét, nem kérem másét! Nem is hagyom rám erőszakolni másét!

Ha hí a haza, megyek! Ott leszek! Hívatlanul is akár, és az elsők között!
Ahogy esküm kötelez úgy fogom szolgálni hazám!
De nekik szolgálni, nekik hajbókolni, nekik statisztálni nem megyek!

Én katona vagyok, honvédő!
Nem pedig holmi politikai játszmák statisztája, statisztikai tölteléke, holmi hatalommániás politikus és vicsorgó ebei kapcarongya!

Én a nettó huszonöt szolgálati évem alatt voltam ... elvtárs, ... bajtárs és ... úr! Nekem ez a hatalom és a megszemélyesítői sem nem urak, sem nem elvtársaim és a legkevésbé a bajtársaim! Ne adja, de ha mégis úgy lenne, akkor a hazával együtt megvédem őket is.
Nem szolgálom őket, nem szolgálok nekik, de vészben ha kell őket is megvédem.
Mert ha az ember a birtokát védi akkor abba beletartozik a ganajdomb is!

94 megjegyzés:

  1. Ez nálam is elvi kérdés. Ez nálam is gerinc kérdés!
    Minden sorával egyet értek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így is ismertelek Józsi! Köszönöm! :)

      Törlés
    2. Ön Ember! Köszönöm sokunk nevében.😊

      Törlés
    3. Egyetértek e levél valamennyi szavával! Köszönöm az elhivatottságát és elvhűségét!

      Törlés
    4. Egyet értek veled 28 évig a hazámat és a dolgozó NÉPET szolgáltam.

      Törlés
    5. Mindkettőtöket így ismertelek meg és büszke vagyok rátok! Józsi! - Csatlakozom! Minden szavaddal, minden mondatoddal egyetértek és azonosulok!

      Törlés
    6. Sajnálom, hogy nem ismerlek személyesen. Nem tudhatjuk! Talán még találkozunk, ha majd egyszer együtt védjük meg a Hazát, mielőtt ganéjdombbá változik egész birtokunk.

      Törlés
    7. Remek,minden egyes szavával egyetértek!!!!

      Törlés
    8. Felteszem a kérdést, kinek védjem a hazát? Miniszterelnöknek? Tiborcznak, Garancsinak, Mészáros Lőrincnek, Helikopteres Tóninak, a kocsijára lézert szereltető Jánosnak? akupakos Lajosnak? Soroljam még. Hát barátaim ezeknek nem.

      Törlés
    9. Nagyon köszönöm nektek, hogy itt voltatok, nyomot hagytatok. Megtisztelő! Üdvözölek benneteket együtt is és külön-külön is! :)

      Törlés
    10. Egyetértek! Akkor ha a helyzetünket komolyan értékeljük, megállapíthatjuk a következőt:
      hazánkat nincs kivel, nincs mivel, nincs miért, nincs ki ellen megvédeni!

      Törlés
    11. Elvtársak értsétek már meg végre hogy vége. Örökre visszavonhatatlanul vége a Szocializmusnak.Lehet nosztalgiázni a régi szép időkön, vissza tekingetni.De soha többé nem lesz úgy mint régen volt.

      Törlés
    12. - Mondjuk úgy van kikkel, van mivel, van miért, de az nem katonai feladat hanem rendészeti, jelesül határőrizeti és van ki "ellen", de az idézőjeles az ellen, mert csak arról van szó, az ország nem átjáróház-! Köszönet a jelenlétért a véleményért!

      - Nagyon szépen köszönöm a megerősítést! :)

      - Vége! És? Önnek hiányzik? Miért ne lehetne nosztalgiázni? Voltak akkor is jó dolgok. Nem meséltek a szülei nagy szülei ha esetleg emléke nincs? Soha többé nem lesz úgy. Így van! De ezt nem ön fedezte fel, ezt itt mindenki tudta eddig is és tudja most is. Úgy látom eltévedt. Itt nem elvtárs a megszólítás. Bajtárs! Úgy látom semmit nem értett meg az írásból. Fusson neki még egyszer. Ha szükséges még egyszer, vagy kérdezzen. :)

      Törlés
  2. Gratulálok Józsi a kiállásodért, az elvi gerincességedért!

    VálaszTörlés
  3. lehetne a honvédő szózata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igen hízelgő vélemény és igen nagy megtiszteltetés.
      De szerintem sem én, sem az írás nem méltó rá. :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszönet érte, köszönet a jelenlétedért! :)

      Törlés
  5. Remek írás.
    Ott van benne a múlt, a jelen, és a jövő is.
    Ott van benne a katona, aki már nem hord mundért, de örök életében katona marad, és hűen esküjéhez a hazát szolgálja.

    VálaszTörlés
  6. Egyetértek. Inden sorával.

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Köszönöm! Bízom abban, érti ezt mindenki s nem félreérti! :

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod, de biztosan lesznek kik nem így. Köszönöm szépen! :)

      Törlés
  9. Teljes mértékben egyetértek. Több ezernévtelen és hasonló sorsú de együttérzö nevében köszönöm. Nagy Laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet néked! Én csak a magam nevében beszélek, de minden egyetértésnek roppant mód örülök! :)

      Törlés
  10. Egyetértek! Teljesen, minden sorával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véleményed igazán megtisztelő! Köszönetem! :)

      Törlés
  11. Elgondolkodtató az,amit írtál és milyen igaz!
    Olyan hatalmat,diktatúrát szolgálni nem könnyű és talán nem is kell,akik belénk törlik a lábukat és lenéznek minket!
    De,Ha kell akkor egyből ugorjon nekik az ember! Igazad van!NEM!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van! Hatalmat nem, a hazát mindenkor és mindenek előtt! Köszönöm a jelenlétet s a véleményed! :)

      Törlés
  12. Egyetértek ! Leírtad a gondolataimat !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Gondolatolvasó még úgy sem voltam. Vicceltem, nehogy megbántódj! Megtiszteltél! :)

      Törlés
  13. Minden szava igaz! A Hazát megvédjük, a jelenlegi hatalmat NEM! Sajnálom azokat a volt kollégákat, akik az anyagiak miatt megalázkodtak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmiféle megalázkodás nincsen abban, ha valaki elmegy tartalékosnak!! És azt minek nevezzük akkor barátom, ha valaki nem megy vissza, hanem elmegy dolgozni helyette, mert a családot el is kell tartani? Hm? A munkabéréből levont adó kié lesz? Ki építi belőle a stadionokat? Ugyan azok akiknek te-ti nem akartok "megalázkodni".... Van ám olyan ember, akinek az a havi 20-25 ezer forint levonás is nagy érvágást jelent! A tartalékosi szolgálat alatt pedig nem "ezeket" szolgálja az ember, hanem a szerencsétlen, létszám hiánnyal küzdő egységeknek SEGÍT, vagy így, vagy úgy. Jah persze, a levonás után is több százezres nyugdíjat kapók, főleg a volt tiszt urak jól elvannak így is és oszthatják az észt a megalázkodásról.

      Törlés
    2. Ecsém te alap fogalmakkal nem vagy tisztában. Szolgálni hazát hatalmat és dolgozni bérért saját családodért két külön fogalom! A katona, legyen az tartalékos vagy hivatásos vagy sor vagy szerződéses, SZOLGÁL...Hazát!..és nem a létszám hiánnyal küzdő alakulaton segít! A több százezres nyugdíj amiről te itt mesélsz ecsém, mese mint hamupipőke cipellője!

      Törlés
    3. Először is nem vagyok az "ecséd", másod sorban van rálátásom hivatalos helyről, hogy igen is vannak több százezres nyugdíjak, nem is kevés. Erről ennyit. Ez a szolgál-dolgozik zagyvaság meg amit itt összehordasz,értelmezhetetlen.... Gondolom aki szolgál, az ezt nem pénzért teszi? Igaz? Az ilyen "hazámat szolgálom", meg a többi süket dumát meg hagyjuk már. Ez tipikus régi komcsi duma. Ma már MUNKAHELYNEK számít minden. Ennyi.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Kedve ismeretlen kolléga! Nem szép dolog más zsebébe nézelődni! Nem szép kollegiális vonás, hogy szapulod feljebbvalóid. Miféle katona vagy te, ha katona vagy, illetve voltál? Nem kell velem egyetérteni. Senkitől nem kértem. Rajtam kérte valaki számon a gyűlöletet, benned megtalálhatja, mert bennem nincs. Köszönöm hogy itt voltál s nyomot hagytál! :)

      Törlés
    6. Elnézést! Mielőtt valami félreértés lenne belőle. Miattam. A fentebbi hozzászólásom annak az ismeretlennek szól kivel Kulcsár Lajos kolléga szállt vitába.
      Kinek a bejegyzése alatt kibontakozott a szóváltás, neki maximális köszönetem a jelenlétéért és véleményéért! :)

      Törlés
  14. Egyetértek! Minden sorával és gondolatával !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán megtiszteltetés! Köszönöm szépen! :)

      Törlés
    2. Valamikor hajdanán 1956 szeptember 1. én oo:oo órakor kezdődött a szolgálati időm. Befejeződött 1989. december 31,én oo:oo órakor. Hogy kaptam érte bért. Az természetes, mert családot, gyereket akartam, és azt elkel tartani. Az állandó készenléttel, a hadseregben soha nem állt arányban a juttatás. Ezt csak az tudja aki az előző napi elázás utáni megfagyott szerelőcsizmában ment ki, bizonytalan ideig repülőgépet kiszolgálni. A dátumokból ki lehet következtetni, hogy nem mai gyerek vagyok. A kapu mindig mindenki előtt nyitva állt. Be lehet menni rajta. Egyet viszont mindenkinek tudnia kell, a HAZA SZOLGÁLATA mindig becsületes dolog- volt idő ha ezt nem tetted szégyen volt. Az utókor méltóan soha nem köszöni meg. Az szerzővel mindenben egyetértek.

      Törlés
    3. Nagyon szépen köszönöm! Igazán megtisztelő egy sokat tapasztalt veterán egyetértése!
      Erőt s egészséget kívánok bajtárs!

      Törlés
  15. Végre egy gerinces álláspont az egyenruhások közül. Talán a többiek -ennek a mocsok rendszernek a csahos kutyái, kiszolgálói és haszonélvezői- is lassan rájönnek, hogy mire kellenek ők. De a gyermekeiknek, unokáiknak a lehetőségeit veszik el minden egyes nappal, melyet ennek a rendszernek a gyalázatos "szolgálatával" töltenek el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én hiszek abban, sokaknak van gerinces véleményük. Kik szolgálnak, tegyék azt ha az a vágyuk, felfogásuk, véleményük. Szolgáljanak becsülettel, tisztességgel! Hiszem úgy is teszik. Ne támadjuk őket! Nem ismerjük az indokaik! Kollégák ők is. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál, nyomot hagytál. Megtisztelő! :)

      Törlés
  16. Sokan visszamentek, a saját pénzükért, szolgálni ... Az biztos, hogy ez a kormány a visszamenőleges jogalkotással sárba tiport mindent amiről azt hittem törvényi és jogszerű ... Adják vissza az ellopott 15 százalékomat egyben !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így ahogy mondod! Szemfényvesztés! Dolgoznak azért ami az övék. Övék volt. Köszönöm a jelenléted! :)

      Törlés
  17. Már nem "szolgálok" ezért nyíltan megírhatom az igazságot.Együttérzek minden jelenleg szolgálatot teljesítővel mert a becsületes embert ilyen helyzetben kétségek gyötrik.A bűnöző kormány majd azt mondja lőj a tömegbe, hogy menthesse a vagyonát a mocskos hazug életét.Ha megteszed örökre átkozott maradsz a társadalom szemében.Ezért időben gondolkodj mit is kellene csinálnod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kik jelenleg szolgálnak akár tényleges állományban akár valamiféle tartalékos formulában becsülettel szolgálnak megérdemlik a megbecsülést. A hatalom részéről vannak a megbecsülésnek hiányosságai. Remélem amit írsz az soha nem következik be! Nem következhet be! Köszönöm megtisztel véleményed! :)

      Törlés
  18. Én is így gondoltam, és ma is így gondolom! Nálam is elvi kérdés volt, és nem anyagi! Sosem szolgálnám azokat, akik a visszamenőleges intézkedéseikkel szembe köptek bennünket! Mocskos banda!

    VálaszTörlés
  19. Remélem vagyunk még néhányan akik nem alázkodtunk meg!!Gratulálok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan. Bár aki szolgál nem feltétlen alázkodik. Nem tudhatom mindenki indokát. Köszönöm szépen a gratulációd! :)

      Törlés
  20. Mint "öreg veterán" teljes mértékben egyetértek a leírtakkal!Vannak elvek amelyhez a jobb érzésű "honvédeknek" tartaniuk kell magukat! Én is ilyen vagyok, és bízom benne, hogy rajtam kívül még sokan!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyára vannak sokan öreg veterán! :) Köszönöm! :)

      Törlés
  21. Köszönöm! Ha meg engeded, magamévá teszem a gondolataidat, a leírtakat! Bátor, merész, igazságos, "GERINCES" írás!!

    VálaszTörlés
  22. Minden szavával egyetértek, de nem biztos, hogy őket védeném azoktól akiknek a haragját -bunkó, oktalan, öntelt gőgjükben kivagyiságból - az ország népére és egyben magukra zúdítják!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Dehogynem! Ha szolgálunk akkor a törvények szellemében! Hisz tudod! Csak most bosszús lettél miattam. Elnézést érte. :)

      Törlés
  23. Ugyan ez az álláspontom!
    Köszönöm az írást!

    VálaszTörlés
  24. Isten bizony egyetertek veled....De!!! Aki katona az parancsot teljesit..maradektalanul.. oda megy ahova kuldik!!parancs az parancs!!!Bar mennyire nem ért egyet vele az egyszeru katona!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ez vitán felül áll! Szolgálatban a szabályok s törvények szerinti parancsvégrehajtás! Mese akkor nincs! :)

      Törlés
  25. Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! megtiszteltetés! :)

      Törlés
  26. Tökéletesen igazad van ,én is így gondolkodom,egyetértek minden szavaddal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a megerősítést! Megtisztelő! :)

      Törlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  28. Ezzel csak egyet érteni tudok! Engedje meg,hogy ki ragadjak egy mondatot ami nagyon tetszik!"Ez nálam gerinc kérdése is. Szívesen, udvariasan, örömmel és önként hajolok meg afelé, aki szívesen, udvariasan és örömmel fogad."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtisztelő az egyetértése! Önnek is jár a meghajlás! :)

      Törlés
  29. Újjabb hab duma,szarcsépelés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy hozzászólás ami minek? Minek szól valaki, ha nincs mondanivalója és csak a fekália folyik ki a száján? Ha van érdemi véleménye is én örömmel veszem! Addig is köszönöm, hogy jelenlétével emelte az estém fényét! :)

      Törlés
  30. Válaszok
    1. Én köszönöm! A jelenléted, a megerősítést! Megtisztelsz! :)

      Törlés
  31. Csak annyit szeretnék tudni, hogy ez a tartalom hogyan került az én tudtomon kívül a facebook oldalamra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok a szakértője, de feltételezem úgy, hogy egy ismerőse megosztotta.
      Másként nem tudom elképzelni, mivel és közzéteszem az írásaim a saját idővonalamon -ezzel is ezt tettem- és kiknek tetszik elviszik (megosztják).
      Javaslatom tehát, kérdezze ismerősei körét!
      Eddig 27 ezernél több a megtekintés, számolatlan megosztás, sok sikert a kereséshez.
      Sajnálom, hogy én ebben nem tudok segíteni!

      Törlés
  32. Minden sorával egyet értek és osztom nézeteit!15év szolgálattal a hátam mögött!!Ha a hazám hív menni fogok!!

    VálaszTörlés
  33. Aki tényleg tartja esküjét az így érez! Aki tényleg a haza védelmére tett esküt azzal is tisztában van hogy a hazához hozzá tartozik a nem odaillő dolog is de megvédem aztán majd takarítok! Közhely de "Éljen a haza".

    VálaszTörlés
  34. Nemcsak a katonák vannak így ezzel, hanem valamennyi egyenruhás, rendvédelmi dolgozó is. Azok a szerencsések valójában, akik időben el tudtak menni, akárcsak járadékosként is. A rendszerbe sokan "beragadtak" már több mint nettó 25 évvel milyen kilátások elé nézhetünk? Várhatom, mire 65 éves leszek, ha megérem, illetve sikeresen tudom venni az olyan akadályokat, mint évenkénti kötelező orvosi felülvizsgálat, pszichológiai vizsgálat, fizikai erőnléti felmérés. Semmi garancia nincs arra nézve, hogy 65 éves korig jó egészségben el lehessen élni. Könnyen hivatásos szolgálatra alkalmatlanná lehet válni, polgári munkakörben történő továbbfoglalkoztatás legcsekélyebb esélye nélkül. Irány sz utca egy fillér nélkül......Mégcsak járadék sem jár......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz. Valamennyi rendvédelmi és honvédelmi. Írtam én anno róluk, értük is. Rendőrökért, tűzoltókért.
      Tény! Szerencsésebbek akik időben elmentek. A visszamenőleges hatályú jogfosztás nem csak a már nyugállományban lévőket sújtotta.
      Épp ezért volt nagy baj, hogy mindjárt az elején hagytuk magunk megosztani. A tényleges állomány nem állt a nyugdíjas mellé, a nem érintett nyugdíjas nem állt az érintett mellé, a katonák nem álltak a tűzoltók mellé, a rendőrök mellé sem...stb, stb. Sokan katonák meg benyalták az Orbáni dumát amely ugye mindig csak a rendvédelmi dolgozókat említette, mondván én honvédelmi vagyok, nem rendvédelmi. Szóval különféle technikákkal felszeleteltek bennünket. Elbuktunk végleg ott a parlament előtti demonstráción amikor a tűzoltók bekeményítettek és mi katonák is cserbenhagytuk őket. Nem álltunk melléjük! És ez most is így van!
      Széthúzás, egyet nem értés, irigység, de leginkább közöny! Én tag vagyok a KNOÉ-ban és még nem találkoztam más taggal Somogyból.

      Törlés
  35. Végre egy őszinte hang,egy bátor kiállás.Légy büszke magadra.Felesküdtünk valamikor a haza védelmére amelyet egy katona haláláig betart.Nemet mondunk a hatalom eltorzult bábjainak.Ők nem az országot védik ,ha
    nem a hatalmukat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaid s az egyetértést!

      Törlés
  36. Teljesen így van Én sem fogok másként tenni. Minden elismerésem neked.!!!!

    VálaszTörlés