Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. március 13., kedd

Ez tényleg a magyar maffia!

Az nektek megvan, hogy:
cseng a telefon és a hivatalos helyről értesítenek, miszerint egy távolba szakadt rokon átsétált egy másik világba, de emitt hagyta a vagyonát, potom 4,3 milliárd eurót, forintban cirka 1300 milliárdot. De nem csak úgy ideát hagyta, hanem rám!
Rám hagyta!
Most mi a szent szart kezdjek én a lóvéval?
Kézenfekvő a megoldás -és amellett teljesen életszerű is-, hogy valamiféle "gyüttment" pénzügyi szakértő, vagy befektetési tanácsadó, netán egy megbízható pénzintézet az szóba sem jöhet, de szerencsére van egy hallomásból ismert polgármester!
Nem baj az, hogy nem szakértő a pénzkezelésben, nem baj az sem, hogy elterjedt róla az, "Mr húsz százalék". Ő biztosan tudja majd mit is kell kezdeni eme csekélyke összeggel? Hisz keni vágja a pénzpiacot, "mint zsidó fasza a gyepet", amúgy meg egy teljesen korrekt és megbízható ember!
Hisz fideszes politikus! Kell ennél jobb referencia?
S lőn! Odaadom neki a lét. Nesze Lajos! Itt van baszki ez a kis zsozsó, oszt csinálj vele amit akarsz! Tedd be egy számlára, fektesd, forgasd mint a jó kurvát, oszt majd egyszer beszélünk róla! Tök életszerű a sztori! Vagy nem?
Vagy ott a másik sztorim. Elugrok vadászni kicsit, mert épp nincs jobb dolgom. De nem ennyire egyszerű a dolog! Mivel idehaza kevés a tenyésztett szarvas, és azt a keveset sem szeretik ha magát vadásznak tituláló bérgyilkosok lövik halomra, ezért hát kiugrok svédbe. Ott van tenyésztett szarvas, kézhez szoktatott, nem ugrik el a golyó elől, adnak mellé helikoptert, miegymást. Hát nem arra ténfereg egy genya és lefotóz? De nem elég a fotó, még kiássa azt is, hogy amit összevissza hazudozok a buliról, belekeverem a rokonságot, az mind nem igaz! Egy haverom csak úgy hozzám baszott öt-hat millát, mondván, nesze Zsolt eriggy lövöldözni! Nem kérek én érte semmit! Engem szétvet a lóvé, már a bőröm alatt is az van s hát feszít, te meg Zsoltikám csak nyomorogsz a szaros kis fizudból. Menj kicsit pihenni! Repkedj, durrogtass, reptesd a szarvastetemeket is! Mint máskor is. Nem először csinálod ár Zsolti. Oszt ha hazajössz majd beszélünk!
Életszerű a sztori, hogy ez csak valami ellenzéki rágalomhadjárat, nettó hazugság,meg sem esett, de ha igen akkor kinek van köze hozzá? Mit számít az, hogy Magyarország miniszterelnök.helyettesét lazán korrumpálta egy üzletember? Nem egyszer! Többször! Folytatólagosan!
Az életszerű ebben az országban az, hogy a lefizetett gazember kiáll a kamerák, mikrofonok elé és belevigyorogja az éterbe -azon keresztül a képünkbe- na és akkor mi van kis csávók? Annyi meghívást kapok vadászatokra, hogy győzöm visszautasítani, alig bírok választani párat amire elmegyek! Ez így volt, így is lesz!
Lefordítom magyarra jó? Ezt úgy hívják, beismerő vallomás!
Mellesleg, a kezdeti hazudozás után Lajosom is beismerte a pénzügyi bűvészkedést!
S az is a Magyar valóság, hogy ez a két gazember még mindig a "trón" mellett vigyorog a "várbörtön" helyett! Mi következik ebből?
Az! Ha két ilyen ügyet a vezér elnéz, akkor maga is sáros, maga is gazember!
Az előzmények ismeretében amúgy eddig is tudott volt, most csak esmét bizonyítást nyert a dolog! Magyarországot egy igen jól felkészült, igen gátlástalan, igen aljas igen jól szervezett bűnözői érdekcsoport vezeti, uralja!

S mi még a magyar valóság?
Az, hogy a fentiek és az előzmények ismeretében is, az ellenzéki csoportok még mindig egymás torkát méregetik, még mindig a saját önös érdekeiket nézegetik, meg sem kísérlik a megegyezést, összefogást, összedolgozást, pedig ott van előttük a recept, kezükben a megoldás! Kezükben, csak egymás felé kellene nyújtani azokat a kezeket!
Az ellenzéki pártok pitiáner nyeretlenként viselkednek a nagystílű profi bűnözök között!
Egyenként jelentéktelenek! Egy út van! De ők finnyásak, kényes a szaglásuk!
Ha elbuktok és a gengszterek maradnak, az nem az ő érdemük lesz, hanem a ti bűnötök! A ti közös bűnötök! Felesleges lesz a bűnbak keresése!

3 megjegyzés: