Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. március 26., hétfő

Gyűlölködés, kirekesztés!

'18.4.8.  Menj el szavazni!
Csak azért kezdtem ezzel, nehogy elfelejtsd!
S hogy kire? Na ez az!
Az elmúlt néhány napban, még a saját mércémhez képest is, túl sokat foglalkoztam a politikával, politikusokkal s legfőképp a különféle portálokkal és az ott jelenlévőkkel. Okkal.
Kíváncsi voltam bizonyos dolgokra, volt egy bizonyos gyanúm s hát igyekeztem képbe kerülni, kielégíteni a kíváncsiságom, igazolni vagy elhessegetni a gyanúm.
Mondjuk sikerrel jártam, mondjuk nem. Sikerrel, mert válaszokat találtam, gyanúm beigazolódott. De! Lettek újabb kérdésem, lett újabb gyanúm. Olyan is, amit le sem írok!
Még nem írom le. Majd. Talán a választások előtt. Talán csak utána.
Viszont volna valami amit mindenképp megemlítenék. Úgy vélem, azért abban van valami igazság, hogy egy párt szimpatizánsai, főleg a megnyilvánulásaikon keresztül visszatükrözik a pártot. Rengeteg kommentárt olvastam el!
Kicsit azért, mert kíváncsi voltam az aktivitásokra, a különböző oldalak szimpatizánsai aktivitására, hogy mennyire használják a felületet a szimpatizánsok, és persze roppant mód kíváncsi voltam a stílusra is.
Arra kellett rájönnöm, hogy a Jobbik szimpatizánsai bizonyos felületeken igen aktívak. Leginkább olyan felületeken ahol rendszeresen tárgyalt kérdés a szavazókörzetek esélyes indulójának személye, s pártpreferenciája. Ez az aktivitás természetesen nem baj. Sőt! Így kell. Ami szerintem baj, az a demokratikus oldalak szimpatizánsainak hallgatása, sokkal kisebb aktivitása.
S ami még baj, az pedig eme Jobbikos szimpatizánsok stílusa. Tisztelet a kivételeknek, de igen sok köztük a nagyképű, arrogáns, pökhendi, szemtelen, kioktató és sértő megnyilatkozás. Pont ugyanazt a stílust képviselik, adják mint amit a Fidesz hívek is.
Ami engem nagyon meglepett, hogy egy olyan csoportban is igen aktívak, amely csoport egyrészt zárt, másrészt célja a kormányváltás -eddig ott a helye mindenkinek- ámde a Jobbik ott lévő hívek nem csak simán a már fentebb említett Fidesz stílust, arroganciát adják elő, de nem is titkoltan fenyegetik azokat kik nem velük értenek egyet, hanem mondjuk demokratáknak gondolják magukat mint én is. Ez a fenyegetés, más irányúak mellett, még a csoportból való kizárást is kilátásba helyezi ami ugye arra enged következtetni, hogy átvették az irányítást csoporton belül. Meglepő!
Rájöttem velük kapcsolatban arra is, hogy az általuk használt esélyeseket taglaló listák mindennek nevezhetők csak elfogulatlannak nem. Miközben szinte mindenütt a Jobbik jelöltjét mutatja esélyesnek ami nyilván nem igaz, nyíltan uszítanak, gyalázzák a demokratikus erőket s őket hibáztatják a megállapodások hiányáért.
Röviden! Mert ideje rövidítenem.
Hazudnak, félrevezetik a saját és mások szimpatizánsait is.
Gondolja végig mindenki az eddigi történéseket! Két párt van, amelyik minden egyes körzetben indít jelöltet, még egyetlen gesztus értékű visszalépést sem produkált. De mindkét párt másokat hibáztat az együttműködés elmaradásáért, és már most más pártokat nevez meg felelősként ha a Fidesz ismét győzedelmeskedne.
Ez a két párt a Jobbik és a LMP!

(Az igazság úgy teljes -amire Felder Frigyes fel is hívta a figyelmem- hogy a LMP produkált két visszalépést, "az LMP már két helyen is visszalépett. 1. Kunhalmi Ágnes(Mszp) javára, illetve Kepli Lajos (Jobbik) javára." Így kerek, így igaz! Erről én megfeledkeztem, pótlom a hibát s elnézést kérek érte mindenkitől! Viszont azt is hozzáteszem, ez csak szépségtapasz s akként is tekintek rá. A szépségtapasztól nem lesz senki sem szép. Akár lehet ...)

Én továbbra sem fogom azt megmondani senkinek, még tán a legközelebbi barátaimnak sem, hogy kire szavazzon. Hogy jönnék én ahhoz? De azt elárulom, hogy én kire nem!
Jelenlegi ismereteim, tudásom birtokában a Fidesz-KDNP szövetségre biztosan nem.
S a már biztosan nem sorában ott van a Jobbik és a LMP is!

Én szinte biztos vagyok abban, hogy ezen két párt miatt nem lesz teljes körű megegyezés. Messze nem fog az megvalósulni, hogy egy jelölt álljon szemben minden egyes egyéni választói körzetben a Fidesz jelöltjével. Nálunk a Kaposvár egyben sem! Márpedig ha nem, akkor lesz választék is és még ha volna is visszalépés én bíz sem a Jobbik, sem pedig a LMP egyéni jelöltjére nem adom a voksom!
S mert biztosan látszik, hogy miattuk nem lesz megegyezés, hát ha vereség lesz, az is miattuk lesz. Továbbá, ez a két párt a jelenlegi politikájában is kirekesztően viselkedik, nyilatkozik meg, ha nem is a Fideszhez mérhető mértékkel és nem is azzal megegyező rétegekkel szemben, de kirekesztők.
Sajnos mindkét párt szimpatizánsai körében, és hát ennél fogva a pártokban is, jelentős mértékű a más pártok, pártszövetségek tagjaival szembeni gyűlölet, kirekesztés!

Azt azért széljegyzetként még meg kell említsem, a Jobbiktól nem is vártam mást. A LMP viszont nagy csalódás, mert nagyon nem szolgálnak rá a nevükre. Ha egészen pontosan akarom megfogalmazni akkor azt mondom, a Jobbik kell a kormányváltáshoz, mert szavazókat vesz el a Fidesztől, a LMP pedig kellene a kormányváltáshoz, mert szavazókat hozhatna a demokratikus oldalhoz. Ha így nézem az ő bűnük nagyobb lesz! Sokkal nagyobb!
Ezt a két hibát csak a választók tudják kiküszöbölni. Igen magas részvétellel és ésszel!

3 megjegyzés:

  1. LMP a Fidesz kollaboránsa, avanzsprovokátora, "beépített ügynöke".

    VálaszTörlés
  2. Bizony igazad lehet Józsi. Ha nem lesz közös jelölt a 3. -ban sem bizony meggondolom, hogy adjam-e a szavazatomat protestként az állítólagos esélyes jobbikos jelöltre. elkeserítő és egyben elszomorító is a helyzet a pártok vonalán. Azért haloványan bízom az emberekben, hogy talán-talán felfogtak valamit az eljövendő kataklizmából és elmennek szavazni, hiszen ez lehet hosszú időre az egyetlen esélyünk!

    VálaszTörlés
  3. Helyreigazítással tartozok!
    Felder Frigyes -Kaposvár LMP színekben megválasztott önkormányzati tanácsnok- hívta fel a figyelmem arra, hogy megfeledkeztem két LMP visszalépésről.
    Az észrevétel jogos! Valóban megfeledkeztem róluk. Nem akarok mentségeket kitalálni, ezért csak elnézést kérek a mulasztásomért és természetesen a szövegben is javítottam, beillesztettem az észrevételt, s itt is helyt adok a helyreigazításnak.
    Mert Frigyesnek ebben igaza van, ez a két visszalépés megtörtént, ez akkor így igaz, így igazság!
    "az LMP már két helyen is visszalépett. 1. Kunhalmi Ágnes(Mszp) javára, illetve Kepli Lajos (Jobbik) javára." Azért annyit hozzáteszek, hogy ez az én szememben csak szépségtapasz s akként is tekintek rá. A szépségtapasztól nem lesz senki sem, az LMP sem, szép. Akár lehet ...)

    VálaszTörlés