Nemzeti ünnepünk.
Nemzeti. Lehet nemzetinek hívni egy ünnepet egy olyan országban, ahol a nemzet lakossága legalább kétfelé -de inkább több- lett szakítva?
Lehet nemzetinek hívni az ünnepet ott, ahol mind többen és többen akarnak a regnáló hatalomtól külön ünnepelni?
Lehet nemzetinek hívni az ünnepet egy olyan országban, ahol a hatalomtól külön ünnepelni szándékozók egy része, a külön ünnepelni szándékozóktól is el óhajt különülni?
Lehet ott egy ünnepet nemzetinek hívni, ahol a nemzet lakosainak egy része kétségbe vonja a másik rész nemzethez tartozását?
Lehet ott nemzetinek hívni az ünnepet ahol a békejobb még az ünnepen is ismeretlen fogalom? Ahol már harmadik ciklusát éli a gyűlöletbeszéd, az uszítás, a széthúzás?
Lehet abban az országban a nemzeti ünnep őszinte, és tényleg nemzeti, ahol az ünnepet, a hősöket a múltat és a jelent is kisajátítják egyesek?
Lehet őszintének nevezni azt a nemzeti ünnepet, ahol az ország egy része ünnepel, a másik része tüntet, és ahol az ünnep napján több az utcákon a párt és idegen zászló mint a nemzeti?
Lehet az ünnep nemzeti, ha egyesek szája íze szerint való az, hogy Petőfi Sándor a nemzet hős költője "Magyar vagyok" című versét nem engedik végigszavalni, azt megkurtítva akarják elmondatni?
Íme hát, ezt kellett volna elhagyni, az ötödik versszakot:
„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!” (Petőfi Sándor Magyar vagyok)
Érzik hát ők is. Jól érzik. Nem őszinte már ez az ünnep. Nem nemzeti!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése