2017. június 02-én datált írásom.
Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2017 június 2-án. Ahogy azt megígértem, megkezdtem, majd végigvittem s ezzel a bejegyzéssel -mint eddig utolsó katonai tárgyút-, áthoztam erre a blogra az összes hadsereg témában születette írásom. Itt a helyük.
Itt egy blokkban, egy címke alatt.
Régi saramból sikerült egy keveset ma lepucolnom.
Régi saram, hogy az aktív szolgálat odahagyása óta minden ilyen jeles eseményre készültem odaérni s persze mindig máshol lyukadtam ki. Már égett emiatt a pofám!
Cím
"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!
Keresés ebben a blogban
2018. május 18., péntek
2018. május 17., csütörtök
Így születik a mikroműanyag-szennyezés
Beszélgessünk!
Ez az animált fotósor egy nem túl hosszú erdei, vízparti sétán született.
Deseda tározó partja, kalanderdő.
Tehát az nem igen mondható rá, hogy nem helyi aktualitás. De! mert mi járunk oda, mi szemetelünk ott!
Kihordjuk és szétszórjuk az alapanyagot a már meglévő mikroműanyag-szennyeződés súlyosbodásához.

2018. május 16., szerda
Bajtársi találkozó
2017. május 19-én datált írásom.
Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2017 május 19-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra.
Végre nem szomorú esemény. Sőt!
Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!

2018. május 15., kedd
Környezetvédelem? ... Az van! (Beszélgessünk)
Minap néztem a televíziót, és dagadt a lokálpatrióta lelkem, mikor láttam, hogy dicső polgármesterünk, mint környezetvédelmi szakember és mint megyei jogú város polgármestere, tehát duplán szakember, Áder Jánossal hazánk első számú környezetvédőjével és első számú vezetőjével, tehát ő is duplán szakember, tárgyaltak a környezetünk védelméről.
Dicső nap!
Dicső nap!
2018. május 14., hétfő
A sors könyve ... (†)
2016. október 25-én datált írásom.
Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2016. október 25-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra. Sajnos, ez is szomorú esemény miatt született írás. Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!
Úgy tartják, a sors könyvébe minden meg van írva előre, mindnyájan be vagyunk írva már születésünkkor.
Ha így van, hát a könyv lapjait nem tintával írták meg, hanem verítékkel, könnyel, vérrel! A sors könyve.

2018. május 13., vasárnap
Szegénység? ... Az nincs. (Beszélgessünk)
Minap olvastam egy eszmefuttatást, ahol az illető egy emberrel történt beszélgetését követően arra a véleményre jutott, hogy hazánkban tulajdonképpen nincs is szegénység, nincs szegény ember, csak elégedetlenek vannak, elégedetlenek azzal azzal amijük van.
2018. május 11., péntek
Egy árny a múltból (†)
2016. október 06-án datált írásom.
Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2016. október 6-án. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra.
Sajnos, ez is szomorú esemény miatt született írás. Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!
Egy árny a múltból, a múltamból.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)