A sors könyve ... (†)

2016. október 25-én datált írásom.

Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2016. október 25-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra. Sajnos, ez is szomorú esemény miatt született írás. Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!

Úgy tartják, a sors könyvébe minden meg van írva előre, mindnyájan be vagyunk írva már születésünkkor.
Ha így van, hát a könyv lapjait nem tintával írták meg, hanem verítékkel, könnyel, vérrel! A sors könyve.
Mennyi jut belőle nekünk? Egy fejezet? Vagy csak egy bekezdés? Vagy kis szakasz? Nehéz egy olvasmány. Megíródik a történetünk előre, majd bekerülünk a történetbe s nem tudhatjuk ... Meddig? Hol lesz vége? Bárki is írja a sors könyvét .... kritikával kell illetnem. Néha a sors olyan véget ér, mintha a megíráskor az íróját más feladat szólította volna el a lapok elől, ezért gyorsan zárta a történetet, majd becsapta a könyvet.
S ha becsapta ... hát ott a sors vége! Olyan, mintha a sors főszereplője bűnhődne meg azért, mert a megírójának nem volt elég ideje kidolgozni a történetét. Hát megszakítja s gyorsan bezárja a sorsot! Egy szép, boldog élet, egy szép történet zárul hát, pár elsietett sorral. Író! Miért? Miért így írtad meg? Miért kellett ...
Így kerültek be a sors könyvébe Bajai József Attiláné született Horváth Zita lapjai is. Mintha, félig lett volna idő megírni. Mikor az írója becsapta a könyv borítóit, utolsó sorai végén az állt, 2016.10.23. 13:15-kor ... Az Ő sorsa bevégeztetett a többieké folytatódik tovább. Mindenkié, kikét mellőle tovább írták.

Két teljes napnál is több telt el azóta, s csak a szavakat keresem. A gondolatok megvannak, hisz egy barátot, egy igazán jó barátot vesztettünk el, kivel sokszor ültünk le egy jó beszélgetésre. Jó néhány esztendeje már, hogy a barátságunk annyira elmélyült, mindig tudtunk egymásról s rendszeressé tettük a családi traccspartikat. Egyszer Zita és Józsi jöttek, másszor mi mentünk. Olyankor elmeséltük azokat a történéseket, miket jobb szóban megtenni.
A legutóbbit elhalasztottuk, nem tudhattuk, nem lesz több alkalom. Így négyen, nem lesz! Ma kimentem a vízre összeszedni a gondolataim. Nem sikerült!

Mindegyre az járt a fejemben, mindjárt megjelennek a parton -ahogy igen-igen sokszor azt megtették- integetnek s megcsörren a telefonom. Mint legutóbb is, mikor Józsi a hídon állva készítette rólam a felvételeket, s persze hogy Zitáról is! Imádták a Desedát, a pecát, az autós kirándulásokat, ha cél nélkül akkor a nélkül, de ez nem igaz, mert a cél az volt, együtt ...! Mennyi, de mennyi dolgot kellett volna még beírni abba a könyvbe! Tölteni a lapjaikat!
Az együtt töltött lapjaikat! Mi, én és Melinda a barátot siratjuk, a fiatalon elment kedves, mosolygós, vidám barátot ... de hát, mi a mi fájdalmunk, mi a mi hiányunk mértéke, Józsi fájdalmához mérten ki a párját vesztette, András fájdalmához mérten ki édesanyját vesztette! Nem összemérhető!
Nem is akarnám, csak együtt érzünk a barátokkal, az ők mérhetetlen vesztesége és a mi nagy veszteségünk okán. Hisz a sors könyvében néha együtt szerepeltünk, s remélem még fogunk is, és olyankor együtt emlékezünk meg. Együtt emlékezünk meg olyankor Zitáról, mert csak az hal meg akit elfelednek, kiért nem gyújtanak gyertyát!

Bajai József Attiláné sz. Horváth Zita (†) búcsúztatása 2016. október 28-án pénteken 10.00-kor a Nyugati temetőben