A hatalom fél.

Most akkor mire is ez a számháború?
Gondoljuk csak végig kicsit!
Ha egy parlamenti kétharmaddal bíró és annak erejét minden lehetséges alkalommal felvillantó hatalom tényleg elég erősnek érzi magát ...akkor minek is? Ha tényleg erősnek érzi magát ....
akkor miért van szüksége szimpátia tüntetőkre? Pláne miért kell többet odahazudni, mint amennyi?

Beszartak netán? Be. Fogy a kétharmad? Fogy.
Amely kétharmad -csak úgy közbevetőleg mondom- a társadalomban soha nem volt meg, csak a parlamentben. Fogy a támogatottság? Fogy a szavak ereje? Fogy a hitelesség? Fogy bizony! Minden fogy, ami a hatalomhoz kell! Minden.
Ez az esztendő a fogy(s)ás éve lesz. Nem a kínai, hanem a "fideszi" naptár szerint.

Mesélek inkább valamit, ami nem mese. Megesett. Nem ma volt. Még a középiskolás első évem kezdetekor, az első órák egyikén bejött egy kopasz fazon és ékesszóló előadás, méltatás után megkérdezte, hogy ki szeretne az Ifjú Gárda tagja lenni? Sokan akartak. Hamar kiderült, ők voltak a jól értesültek. Nem sokára megtudtam és éreztem is, a nem épp bölcs döntés hozadékát. A kopasz mandró volt az orosz nyelv bősz őre, okítója és mellesleg a gárda vezetője. Mondták, a gárdán kívül is van élet, csak nem könnyű dolog oroszból nem megbukni annak, ki kívül él. S lőn. Félévkor elégtelen. Év végén pótvizsga. De közben voltam listavezető is. Egy órán három karó. Megfogadtam hogy a második évben egyenruhát húzok. Nem kellett. Másik oroszoshoz kerültünk.
Hová lett a Ifjú Gárda,meg az oroszosok dicsősége?

Vagy hadd meséljek a nagy seregszemlékről. Ki akart menni felvonulni? Na ki? Biztosan volt olyan is,de azért inkább kötelezővé tették. Volt ahol nyíltan, volt ahol burkoltan.
Az iskolákban egyértelműen kötelező volt, a munkahelyeken meg kicsit burkoltabban. Mindenki tudta, hogy mit jelent az, nem kötelező, de igazolja a távollétét .... Ráadásul, a kényszer alatt született látványos menetek, minden külsőségében hazugság volt a tribünön állók felé, nem csak a hamis mosolyokban. Én egy ízben mint népi táncos vonultam. Én!! Nem volt mese. Az kellett. Ott volt a ruha, beöltöztettek. Oszt kettőt jobbra, kettőt balra és forgás, bot végét odabaszni jobbal, ballal meg a csizmaszárra.
Hol vannak most a tribünön tapsikoló elvtársak?

Na annyit is értek ezek a seregszemlék. Láttam amikor a felvonulók a menet végén behajigálták a transzparenseket, zászlókat a környező utcákban a  kapuk alá és spricceltek haza, meg a majálisba. Dehogy vitték vissza!

Na csak azért mesélem ezeket, mert a hatalom által saját magának, saját maga mellett szervezett megmozdulások is annyit érnek. Persze, vannak hívek is. Na de mennyi?
És mennyi a "küldött"? Mennyi az érdekből jött? Mennyi a remélt előnyért? Mennyi a pénzért? Szóval? Mennyi az őszinte hívő? Mennyi az annyi? Annak van szüksége a megerősítésre, aki amúgy már kétségek közt van.

A helyzet az, hogy a néhány lelkes civil által szervezett és a felhívásra önként, önerőből és főként saját pénzen odautazó tízezres tömeg az erő. Az tiszta erő!
A profikkal és a hatalom teljes apparátusával szervezett, ingyen utaztatott, esetenként a jelenlétért megfizetett, egyéb más módokon és ráhatássokkal rábírt százezres tömeg is, csak tömeg. Hiába százezres! De mekkora erő?

Előbbieket aztán lehet a negyedére hazudni, utóbbiakat meg a négyszeresére füllenteni.
Amúgy meg, hazudni mindig csak akkorát szabad, ami még ideig-óráig hihető és magyarázható. Ha egy hatalom már hazudni sem tud rendesen ... akkor fél. Nagyon fél.