Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2016. november 12., szombat

Pirított ...

Gasztronómia. .... Majdnem.
Saját "héjában" pirított gyufafejek sült faszálakkal.
Mentegetőzhetnék azzal, hogy csak egy kísérlet volt
... de nem az volt.
Sietségből elkövetett figyelmetlenség eredményeként sikerült bizonyítanom, hogy a mai gyufa, tényleg biztonsági gyújtó!
Begyújtottam a gázsütőt, a skatulyát a nyitott sütőajtóra helyeztem addig, míg igazgattam a rácsokat a tűztérben, majd egy laza mozdulattal besuvasztottam az ajtót mint paraszt a budiét.
A doboz pedig, tartalmával együtt, addig pirult odabent, míg helyet nem cserélt a rétessel. Szépen kiszáradt! Szépen meg is pirultak. Sőt! Némelyik túl is lett pirítva! Majdhogynem odaégett. De nem! Ugyanis nem gyulladtak meg! A faszálak fa .. frankón pirultak, szenesedtek.
Fejekkel együtt!
Nekem már az is meglepetés volt, hogy a gyufafejek nem lobbantak be a hőkezelésre, de a végeredmény meg pláne meglepő. Nem vált használhatatlanná egyetlen szál sem! A szálak nem pattannak el, a fejek pedig simán belobbannak.
Mint az új. Tán még jobban is.
Lehet, hogy minden egyes dobozt hőkezelni kellene?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése