Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 30., szerda

Bamba föld jelentkezz! Jelentkezz! Vétel!

Istenemre mondom, néha úgy érzem, én bár ide születtem, ide ebbe az országba, de akkor eddig rosszul tudtam, hogy hová?
Eddig azt hittem, hogy ez az ország, ez egy kis gyöngyszem, ez egy kapu a nyugat s a kelet közt, ez egy demokratikus és szabad ország amely végre lerázta a béklyóit és elindult azon az úton ...
Erre most hol járunk az úton?
Mintha megállt volna az idő, mintha néha visszafelé forogna kicsit, mintha ... Nem! Ez egyszerűen képtelenség!
És a többség csak nézi! Nézi és nem tesz semmit!
Ez itt a bambák földje lett! Bamba föld jelentkezz! jelentkezz! Vétel! ... Az összeköttetés megszakadt!

Itt most a választottak a választóikat rendre hazaárulónak, gazembernek, hazugnak, tolvajnak ingyenélőnek, kurvának titulálhatnak. ..... Holott ők azok!
Itt most a "jó választott" a korrupt gazember, az aki a köznyelvben x %!
Itt most a választottak már a választók szinte minden rétegét, csoportját meglopták, megrövidítették, megsértették, hazugságba, megtévesztésben tartják!
Itt most a választottak a választók rétegeit, csoportjait uszítják, hergelik, gyűlöletet szítanak köztük. Egymás ellen is, de kifelé is.
Itt most a választottak felépítettek, nekünk választóknak, egy hazug, gyűlölködő, mélységesen korrupt rendszert, ahol vagy megszoksz, vagy "megszöksz"!

Sorolhatnám még a választottak választóikkal szembeni bűneit, de minek?
Egyrészt már sokan megtették. Másrészt meg semmi nem változik attól.
Hiába sorolom, senki nem emeli fel a tekintetét, senki nem áll fel a fotelból.
Olyan itt a választó többség mint a bolhás kutya!
Morog kicsit, majd vakaródzik egyet és a másik oldalára fordul.

Pedig hát ha mást nem, azt illett volna megtanulni az öregektől, hogy a sült galambot felesleges tátott szájjal várni, mert nem repül! Sehová nem repül, nem hogy bele!

Hiába vallom hát én, s tán rajtam kívül is néhányan, a Fideszen az isten sem segíthetne, ha az elégedetlenek nem csak bambulnának, hanem felemelnék a fenekük a fotelból! Nem csak szövegelnének, hanem elmennének választani. Addig meg ha kell, és sokszor kellene, akkor tiltakozni! Ne is kérdezze senki, hogy kire szavazzon? Akire akar.
Ha igazán elégedetlen akkor talál. Választék van. Orbánéknál zömében jobb a választható. Azt vegye mindenki tudomásul, nincs ilyen, hogy nem verhető a Fidesz. Verhető! Már akkor is vesztettek, ha annyi ellenzéki jut a parlamentbe, hogy a Fidesz épp csak többségbe szorul vissza. Mert akkor kénytelen lesz tárgyalni, akkor nem tud erőből politizálni, akkor kompromisszumokat kell kötnie, együttműködéseket kell kialakítania. S ezekhez nem szokott! De amúgy meg pont az általuk kreált választási rendszerrel tönkre is verhető.
Bamba föld jelentkezz! jelentkezz! Vétel! ... Az összeköttetés tán megszakadt?
Vagy csak bambultok? ... Hívlak újra! ... Bamba föld jelentkezz! Jelentkezz!

Bambák!
Én nem mondom azt, hogy Orbán Viktor hazaáruló. Nem mondom, mert én ezt a vádat nemigen használom, használják ők eleget.
De azt igenis mondom, hogy mára Orbán Viktor elárult mindent amit valaha vallott! Elárulta saját elveit, elképzelései, saját valamikori önmagát.
Egy demokratikus, liberális emberből egy antidemokratikus illiberális gazember lett.
Felépített egy velejéig korrupt rendszert, velejéig korrupt gazemberekkel vette magát körbe, töltötte meg a hivatalokat, vezető posztokat. Méltó jelző a maffia állam!

Ezt nélkülünk, választók nélkül nem tehette volna meg! Ez a bambák bűne!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése