Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 9., szerda

Isten is megtéveszthető

Egyrészt Balog emberminiszter, másrészt az egyik volt kollégám megjegyzésére szeretnék reflektálni. S talán választ adni, még ha a válasz furcsa is, szokatlan is, talán lesz aki sértőnek, vagy flegmának könyveli el.
Vegyék inkább viccesnek.
Annak szántam. (csak a választ, - - jelek közt)

Az emberminiszter arra utalt egy beszédében (persze biztosra veszem nem így értette), hogy bár sok mindent nem csinálunk jól, de az imádság segíthet.

A másik a volt kolléga. A legutóbbi, a "járadékos és nyugger" írásom kapcsán kérdezte, hogy miért hergelem az embereket ha nem tudok segíteni?

Első nekifutásra azt mondom mindkettejüknek, sőt másoknak is:

- Nem akarnék senkit vallásos érzületében megbántani, de ha az imádság ezeken segít, akkor az csak egyet jelenthet: Isten is megvezethető! Profik a fideszes fiúk, na!
Én mondom, profik! -

Balog miniszternek is, mert ő is megtévesztett ha azt hiszi, hogy amit elcsesztek azt nekünk kell ima által kikönyörögni az Istentől és tőle várni a megoldást!
Ha sikerült elbaltázni, akkor próbálják megoldani!
No persze azt nem tudhatom, hogy Balog kit gondolt Istennek akihez az ima szóljon?

Volt kollégának is, mert ő is megtévesztett, csak esetleg még nem lát és ezért nem tudja. Hergelni? Hergelni nem én hergelek, hanem akik a gyűlöletpolitikát meghonosították, terjesztik, akik az egyszerű emberek kifosztását meghonosították és teszik, akik az emberek jogfosztását elkövették és alkalmazzák, akik naponta ezerszer hazudnak egy cinikus vigyor kíséretében a nemzet minden polgárának képébe, nos ők, ők hergelnek!
Hergelnek, ámde nem segítenek!

Segíteni ők nem segítenek, nem is fognak!
Viszont a lopás, csalás, herdálás, hazugságok mellett a lehetőségét is elveszik lassan annak, hogy az egyszerű embernek legalább a tisztánlátásra való lehetősége megmaradjon!

Nos, nem azt akarom mondani, hogy én tisztán látok. Bár úgy lenne! De azzal, hogy van egy véleményem, amit azért nem egy irányból -kormányzati-alapozva próbálok kialakítani, és esetenként elmondom azt is amit más nem mer, vagy nem is gondolt bele, vagy ha időnként továbbgondolásra érdemes dolgokat vetek oldalra, esetleg érzéseket, véleményeket, gondolatokat, vitákat váltok ki témákban, és hát ezzel átgondolásra késztetek akár csak egy valakit is, már segítettem.

Azzal biztosan senki nem segít: -"ne szólj szám, nem fáj fejem!"

Megfontolásra javasolom a sok hallgatag embernek:
-"Vétkesek közt cinkos, aki néma!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése