Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2016. február 11., csütörtök

A nagy fejlődés

Való igaz, az előző kormányok -a gaz szocik- talicskával hordták ki a pénzt országunkból.
Meg is kapták a büntetésük. Annyian szavaztak csak rájuk, hogy azok később mondhatták szégyenükben, mellé nyomtuk az X-t.
Jött a nagy felhatalmazás, a változás időszaka.

Sutba a talicskákkal!
Helyette vettek dömpereket és homlokrakodókat. Azokat a gépeket is a tőlünk elvett pénzen vették, s most azzal pakolják, hordják az ország pénzét.
Naná! Az űrhajózás korát éljük! Csak hülyék talicskáznak!
S ámulva néztük, ahogy felpakolják az uniós lóvét, s mivel volt még hely a raktérben mellé pakolták a mi pénzünk is. A nyugdíj vagyont, az elvett járandóságokat, juttatásokat és egyéb megvont, vagy meg nem adott tételeket.
Míg egyre többeknek kellett egyre többről lemondani, egyre kevesebbet beosztani, addig az új arisztokrácia újkori építőmesterei egyre bőszebben bőgették -s bőgetik mai nap is- a homlokrakodókat s tulajdonítják el az ország, a mi pénzünk.
A szemünk is kilopták!
A hirtelen lett látássérült hallása meg nem lesz azonnal kiélesedett.
Be is nyaltuk, felhabzsoltuk minden ocsmány hazugságuk az új korról, új irányról, új, megújuló Magyarországról.
Úgy benyaltuk, hogy sem nem láttuk, sem nem halljuk meg a pénzszállítók dübörgését!
De bezzeg, lelki füleinkkel, a mai napig halljuk a rozsdás talicskák csikorgását!
Öntudatunk legalább megmaradt! Mi egy hatalmas nemzet vagyunk! A Nemzet!
Itt, senki gaz, keveset lopni ne merészeljen, mert egy életre megjárja!
Bezzeg a nagyok!
Négy év alatt elpakoltak ötször annyit, mint amennyiből a szomszédos Ausztriát újjáépítették a háború után. Majd megmondták: folytatjuk amit elkezdtünk!
S újra megszavaztuk őket, mert nekünk, a talicska nem szállító eszköz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése