Itt van mindjárt a kép története. Ma délelőtt, belekukkantottam egy a vérszívó denevérekről szóló műsorba. És ez nem vicc!
Mármint hogy beletekintettem, mint ahogy az sem, léteznek vérszívó denevérek.
Nem, nem! Nem azok a nagyra nőtt, hosszú lábú, "bakszúnyognak" titulált szerkezetek, amikre az öreg szülék azt mondták, ez már nem is csíp, hanem harap.
Nem azok. Hanem, tényleg denevérek!
Sikerült egy ilyen vérszívót leszállás közben lencsevégre kapni. Tessék csak megtekinteni. Még piroslik a szája, az egész mancsa ... azt viszont nem értem, miért féllábra ereszkedik. ... Hm! Talán, mert a leszálló sebessége akkora, hogy pár lépést még ki kell futnia míg megáll. No de! Lényeges ez? Nem.
Mindig is mondtam, repülni nem nagy esemény, ... leszállni, na az már igen!
A lényeg! A lényeg, hogy létezik, vért szív és sikerült lefotózni. Magyarországon!
Ugrás. Jöhet a vicc? ... Jöhet. Természetesen az már nem tőlem. A Szállító hozta.
Székely viccek.
Hazakíséri Mózsi Julcsát a bálból. Nekinyomja a kerítésnek, de Julcsa ellenkezik:
-Hagyj békit, nem vagyok én olyan! Mózsi elengedi:
-No, jól van, én akkó megyek hazafelé. Mongyá' valami biztatót neköm.
-Nincs rajtam bugyi.
A székely a városban vendéglőben ebédel. Miután jóllakik, kérdezi a pincért:
- Tessék mondani, itt kinek ke' fizetni?
- Nekem.
- No, há' ez az első vendéglő, aho' nem neköm ke'!
János bácsi Gyergyóban, a vendéglőben reámordul a pincérre:
-Ebbő' a tyúkhúslevesbő' hova lett a tyúk?
-Hova-hova! Magát se főztük belé a székelykáposztába!
Nos hát, mára ennyi. Ölég, nem ölég, ennyi! Oszt öszi vagy nem öszi, de nem kap mást!
Mint János bá a tikhúslevest. .... Legközelebb majd ruszki viccekkel rukkolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése