Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2016. augusztus 10., szerda

Az vesse rám az első követ ...

Az vesse rám az első követ ...
s most nem a bűntelenség jön, hanem ... aki bizonyos élethelyzetekben maga is nem alkuszik meg néha.
Az előző poszt, az "Okuláskánt" kapcsán nagyon sok hozzászólást kaptam, nem a blogon, ott csak párat, zömében a közösségin. Nagyon sok megosztást is! A hozzászólások többségére válaszoltam is, de azért van amit ott nem írtam
meg ezzel az üggyel kapcsolatosan, megteszem itt s azzal az ügyet itt a blogban be is fejezem.
A megosztásokat pedig nagyon köszönöm, másokon segít! Ahány szem elé elér, annyian okulnak az én példámon s nem lesznek ennyire jóhiszeműek.
Az én jóhiszeműségem azt hiszem már túlzás volt.
Mellékelek pár fotót még ebben a posztban s mindjárt el is mondom az okát. Hivatásos katonaként, a leszolgált nettó 25 évem alatt tartottam elég körletszemlét. Nem keveset. Tudom a mai napig is, hol s mit kellene keresni? Na de!
Az odaérkezés pillanatában, s pláne a régi lakó jelenlétében, egy ilyen szintű "körletszemle a szállásadóra nézve megalázó cselekedet lett volna. lakott, hát nyilván nyoma van, majd kitakarítanak. Ezt gondoltam! Rosszul tettem?
Szerintem nem, mert feltételeztem, ebből élnek hát adnak is magukra. Tévedtem!

A fotókra ráírtam a fellelésük helyét!
Azért hangsúlyozom,mert az első posztban is volt aki megkérdezte a nyaraló pontos helyét, mert nem vette észre a fotón lévő címet. Ez nem az ő hibája, hanem az enyém. Nagyobb betűkkel kellett volna és felhívni rá a figyelmet.

Badacsonyörs, Mandulás u. 40.

Egyik hozzászóló azt nehezményezte, nem panaszkodnom kellene, hanem intézkednem!
Igaza van! Nehogy félreértés legyen, ezen én nem sértődtem meg! Ellenkezőleg.
Ezért hát megismétlem amit az előző bejegyzésben leírtam, csak nem elég feltűnően.

..... ezért hát közzéteszem okulás gyanánt. Mert ugye, az okos a más kárán tanul!
Egyuttal megnyugtatnék mindenkit aki erre biztatott, s köszönetem minden biztató, együtt érző szóért, megtettem a szükséges lépéseket!

Nézzétek! Én elismerem, katona létemre meglehetősen konfliktuskerülő tudok lenni.
Tudok, ha akarok. Jelen esetben akartam, mert célravezetőbb volt és főleg gyorsabb, ha négyen rendbe tesszük magunknak a lakrészt, mint tovább nézni a szarakodást s egyre több időt veszíteni s egyre több mérget nyelni. Ez így gyorsabb volt, a család is egyetértett. Nyaralni mentünk, nyaralni akartunk! Nyaraltunk is.
Csakhogy!
Jöttek a további problémák aminek hatására azért csak bevésődtek az előzmények is. Ezeket a fotókat sem azonnal s nem a bosszúállás vagy a későbbi felhasználás végett készítettem, hanem azok után, minekutána a gondnok másodjára állt neki a takarításnak s szerinte végzett, s minekutána harmadjára sem végezte el azt amit kértem.

Akkor azért egy pillanatra kibújt belőlem a szellem és kicsit katonai módszerrel tartottam meg egy körletszemlét. Ledokumentáltam, hogy elküldöm majd a tulajnak.
A nyaralásunk után. Azért nem közben, mert egy hét az kevés ahhoz, hogy egyikünk folytonosan a megreklamált terület helyrehozatala miatt a szobában üldögéljen és felügyelje a melósokat. Nem azért voltunk ott!

A végső csapást, nekem a számla körüli hercehurca adta meg. A trehányságuk után még volt képük megpróbálni lenyelni a számlát, volt képük a felszólítás után is rosszul kiállítani, s volt képük .... vannak azzal a számlával még gondok. Nekem nem. Nekik lesz!

Hivatalos útra tereltem az ügyet tekintve hogy a tulajdonos a második levelemre már nem is válaszolt, az elsőben pedig köszönet nincs.
Én megpróbáltam sportszerűen! Nem ment!
A hivatalos út:
panaszlevéllel fordultam s mindent megírtam, csatolva a levélváltást és fotókat.
a helyileg illetékes önkormányzat aljegyző asszonyához és a
Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály vezetőjéhez.

Az én első levelem gyakorlatilag közzétettem okulásként, most közzé teszem a másodikat is, de nem itt a főfelületen, itt már így is túl hosszúra sikeredtem megint, hanem beteszem mint hozzászólást.
Így az igazán elszántak elolvasnak odáig, másokat viszont nem riaszt el az irdatlan hosszúságú hasáb. :)

A tulajdonos első levelemre küldött válaszát nem tartom érdemesnek, annak tartalma nagyjából ki fog derülni az én válaszlevelemből, másrészt meg nem tudom, jogilag megtehetném avagy nem?

Tévedtem!
Nálam a tévedés már nagyon megy ebben az ügyben!
A levelem több mint négyezer karakter, ezért nem megy el mint hozzászólás.
Vigyázat!
Hosszú és "vérfagyasztó anyag jön. :)

Judit!
Úgy olvasom, ön nem is akarja megérteni amit írok. Ön látatlanban hisz a gondnokának aki állítólag egy napja állt munkába. Én ezt sem hiszem el, de ez nem számít. Én ott voltam, ön pedig nem.
Ebben az összefüggésben sértő, hogy a fizető vendég szava nem ér semmit az egynapos gondnoké meg igen. Az ön gondnoka hazudik önnek. Nem a rendőr mondta az ötezer forintot, hanem Andrea ajánlotta föl (mellesleg, ha nem érezte magát vétkesnek akkor miért) és amikor nem fogadtuk el otthagyott bennünket. Esze ágában nem volt közvetíteni a gondviselők s köztünk, még csak oda sem invitálta őket! De ne foglalkozzunk ezzel. Foglalkozzunk a lakással!
Ön is csúsztat! Ide másolom önnek azt a levelem amiben megerősítem a foglalást (június 09-én küldtem) s amit ön tudomásul vett!
"Kedves Judit! Köszönöm a tájékoztató levelét,s ezennel megerősítem a foglalást, az önnel történt telefonos megbeszéltek szerint. Érkezésünk: 2016. július 31. Távozásunk: 2016. augusztus 06. összesen hat éjszaka. Négy fő felnőtt részére a 2 szobás balkonos apartman 16.500 Ft/apartman/éj (és Zsömi a kistestű szőrös gyerek, no meg Beni a tengerimalac. :) ) A foglalás megerősítéseként, a tegnapi napon, 2016.06.08. 21.45-kor, foglalási előlegként, OTP SZÉP kártyáról, elutaltunk 15.000 Ft. foglalási előleget. Nagyon szépen köszönöm a gyors és részletes telefonos, internetes tájékoztatást! Köszönettel kívánok, szép napokat, a személyes találkozásig is.
Üdvözlettel: Meggyes József - Kaposvár"
Ebben hajszál pontosan szerepel, hogy melyik napon érkezünk, az is meddig maradunk, az is, hogy 2 szobás balkonos! A balkon megegyezik az erkély fogalmával csak fedett a teteje! Továbbá az is, hogy elküldtem a foglalót! 2 szobás balkonos! Tehát az ön által ma a telefonban említett földszinti kettő szobásakról szó sem lehetett, mert ott nincs balkon! Balkon ott van, amiben mi voltunk elszállásolva és egy szinttel alattunk. Slussz! Máshol a házon nincs! De ha nem ezt a lakrészt szánta nekünk, hanem az alattunk lévőt akkor miért laktak abban mások szerdáig? Ugye csak szórakozik velem s nem hülyének néz?
Ha ugyebár kettő szobás balkonosban egyeztünk meg, akkor az ön gondnoka miért akart beköltöztetni az egyszobás nem balkonosba? Ön miért hivatkozik a két órás beköltözési szokással, amikor ön mondta mehetünk előbb? Sőt! Ön azt mondta mehetünk kora délelőtt! De ha mégis ezzel takaródzik, akkor én meg megkérdem! Az érkezéskor nem kitakarított, rendbe tett szállással kell várni a vendéget? Ön egyszer sem mondta, várakozzunk a strandon! De ezt amúgy hogy képzeli? Oda az állatokat nem lehet bevinni, a telepakolt kocsikkal meg nem lehet beállni! Hagytam volna őket az utcán, vagy megkukulni a tűzforró autóban?
Mellesleg arcátlanság az ön részéről arra hivatkozni, a grillezőnél üldögéljünk. Nem üldögélni mentünk! Nyaralni! És épp ön mondta, mehetünk előbb! Ha nem egyezik bele, nem megyünk! Arcátlanság a két órát felemlegetni már csak azért is, mert addig az ön gondnoka el sem kezdte a takarítást! De ha már a két órás elfoglalást van képe felemlegetni a megbeszéltek ellenére, akkor ugyan mivel magyarázza, hogy este hatra lett "kitakarítva". Az is két lépcsőben!
Igen, én ott voltam a lakásban, de nem azért, hogy a takarítást felügyeljem. Nem felügyelőnek mentem, hanem nyaralni! Az ön gondnoka hazudik, mert nem "önök" voltak ott, hanem csak én!
Az ön gondnoka hazudik, mert azt sem csinálta meg amit kértem! Esze ágában nem volt az edényeket elmosogatni! Az ön gondnoka hazudik, mert én nem írtam alá semmiféle elfogadó papírt, a nejem írt alá valamit a fizetés teljesítésekor, jelesül azt, hogy átvette a kulcsot és megtekintettük a lakást. Megjegyzem lakottan tekintettük meg!
Miféle eljárás ez?
De mi még akkor is jóindulattal és jóhiszeműen viseltettünk, nem úgy mint ön is ezzel a pofátlanságot súroló válaszlevéllel, ahol jószerivel ránk akarja kenni az összes felelősséget!
Ha már az orrom alá dörgöli, hogy miért nem hívtam fel, akkor ön miért nem?
Mikor beszélgettünk a megérkezésünkkor, ön azt ígérte a beköltözésünk után újra hív. Miért is nem hívott? Nem is csodálom, hogy fizetés nélkül elmennek másnap, ekkora mocskot az előző lakó nem tud csinálni, az ott a konyhai falon például az idény összes mocska! Meg a sarkokban is, meg az éleknél, meg a járólapon is. Vannak akik nem szívesen takarítanak úgy, hogy még ők fizetnek előtte százezret! Mi sem! Csak sajnos elkövettük a hibát és előre kifizettük, amivel az ön gondnoka is és most már ön is visszaél!
Arcátlanság az ön részéről arra hivatkozni, hogy nagyobb apartmant adott! Miért nem adta azt amiben ön szerint megegyeztünk? Mert laktak benne? Miért laktak benne, ha már az odaérkezésünk előtt majd két hónappal megegyeztünk mindenben és le is előlegeztük?
Apartman/éj árban (16.500 Ft/apartman/éj) ezek után mire föl jön nekem félárral? Nem tartja ezt szemtelenségnek? Ha vagyunk olyan balekok és belemegyünk Andrea nagy ötletébe és beköltözünk az egyszobásba akkor is ezt az összeget kellet volna fizetnünk! Akkor ön egyből tudta volna miben egyeztünk meg! Ugye?
Az ön gondnoka hazudik! Apelláltam az edényzet koszosság miatt is, nem mosogatta el, apelláltam a vízmelegítő miatt is, nem hozott másikat, apelláltam a takarítás végett is, de azon kívül hogy vizes ruhával kitörölgette a retkes konyhai szekrények belsejét más akarat nem történt. De árulja már el, ezt miért a vendégnek kell észrevenni? Miért a vendégnek kell észrevenni a fotókon is bemutatott kávéfőzőt, vízmelegítőt? Akkor minek önnek a gondnok? Biodíszlet?
Ön melyik vendéggel beszélt a fiatalok ügyében? Hülyének néz? A fiatalok egyébként a háznál este és éjszaka normálisan viselkedtek (mellesleg nem értem ezt miért hánytorgatja fel, mert nem állítottam én sem az ellenkezőjét), vélelmezem azért voltak olyan jó gyerekek, mert késő este a strandon is történt velük szemben intézkedés. Zárás után ugyanis a mozgó büfés -akit mellesleg Andrea asszony szállított reggelente a strandra, tehát az is részben az ő biznisze- beengedte őket fürdeni, dajdajozni, kocsit engedtek be a strand területére és engedély nélküli horgászokat.
Naná, hogy ezek után csöndben voltak! A mozgó büfést ki is tiltották másnaptól a strand területéről! (Nem tudnék róla, de a portás elmesélte másnap meg a fürdőzők is erről beszélgettek egész délelőtt, csak a süket nem hallotta volna meg.) Ön jön itt a sok-sok mert én nem szóltam ....
Judit! Amiért szóltam, azt sem orvosolta, vagy csak részben az ön gondnoka. Mint említettem elment a teszetoszasága miatt az első napunk. Ha szólok például az ablakok miatt, akkor ugye az tőlem mint fizető vendégtől elvárható, hogy üldögéljek ott még fél napot, míg kijön az asztalos és javítgat?
Ugye nem gondolja komolyan? Vagy ugye azt sem gondolja komolyan, hogy ilyen fogadtatás, (ja és amellett, hogy a lakrész második kulcsát az ablakpárkányon találom meg!) elbánás után én még hagyom , hogy távollétünkben mászkáljanak ott idegenek? Nekünk voltak ott azért értékeink, s napközben ott volt a kutya is. Nem azért mentem, hogy a hiánypótlásokat, reparálásokat, utólagos pótlásokat felügyeljem! Nyaralni mentem! Andreának valóban nem szóltam egy idő után, mert azokat sem tette meg ami kötelessége és azokat sem amit ígért! Hozott vízmelegítőt? Nem! Hozott mosogató szivacsot? Azt például ígérte, külön is. Nem! Elveszett a bizalmam, türelmem iránta! Van oka! Többek közt az is, megismétlem, hazudik önnek a kocsival kapcsolatosan is! Nem a rendőr ajánlotta föl a kár ötezer forinttal történő rendezését, hanem éppen Andrea asszony az ön gondnoka!
Ha már itt tartunk! A rendőr azt viszont mondta, a vendégháznál minden évben kell rendőri intézkedés! Azon nem csodálkozom, hogy a mostani vendégek elégedettek, az ott eltöltött napjaink alatt naponta kitakarítottunk, söprés, felmosás fertőtlenítő szerrel, kádsúrolás (a kád szélét és a csempét is elfelejtette az ön gondnoka nekünk megtenni) stb, stb. Mellé egy ilyen panaszlevél után amit én írtam önnek gondolom legalább a következő vendéggel nem merte még egyszer megtenni. Úgyhogy ezt nekem ön ne hozza fel hivatkozásnak, mert nevetséges! Az ön válaszleveléből én azt szűröm le, vagy az ön tudtával, jóváhagyásával mennek ott a dolgok, vagy pedig ön hagyja magát megvezetni! Bocsánat! Ezt majd feledtem! Az ön gondnoka szándékosan összekeveri az időpontokat! Ha gondnokváltás volt, akkor reggel ment el vásárolni tisztítószert (mellesleg ma telefonba ön is ezt mondta) mi pedig 11-kor értünk oda. Neki fontosabb volt bevinni a feleségem Tapolcára fizetni, mint kitakarítani. Amikor pedig a takarításnak nekiállt nekem azt mondta a másik vendégházhoz ugrik át, mert gond van. Árulja már el! Miért nem lehetett volna az, hogy kitakarít, átadja nekünk a tiszta lakást, elmegy a terminálért visszajön és fizetünk? Akkor legalább átvehettük volna tisztességesen és megbeszélhettük volna a hiányosságokat. Például a konyhai felszerelések hiányát! Vagy tán pont az volt a cél, ha már a pénz megvan, akkor úgy sem tudunk mit tenni? Köszönöm szépen, de nekem ezek után nem kell a díjtalan nap! Viszont ígérte ön az intézet címét telefonszámát. Azt mikor küldi meg?
Judit! Ezt a levelét én elfogadni nem tudom!
Ez mosakodás és velünk szemben tisztességtelen mert megkísérli a felelősséget ránk hárítani. Holnap délig várok az esetleges módosításaira, vagy a beígért telefonhívására! Utána lépek, és ígérhetem önnek, minden fórumra, platformra megküldöm a kifogásaim (fotókkal) amiket önnek is megírtam. Én már lenyeltem a békát. De , azért, hogy mások ne járjanak így!
Várom jelentkezését, vagy válaszát! Meggyes József
Ui.: Csak hogy ne nézzen továbbra is hülyének! Megnéztem a Szallas.hu honlapon hozzászólásokat. Hetekre (tehát nem az érkezésünk napján!) visszamenőleg ön minden negatív kritikára odaírta, hogy a gondnokot leváltottuk!

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm! :) Léptem! Megküldtem az anyagot a helyileg illetékes jegyzőnek és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályra.

      Törlés