Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. január 12., csütörtök

Rendőreink a fagyban

Az utóbbi évek, telek tán leghidegebb és ráadásul hosszúra nyúlt fagyos időjárása sokakat tett próbára. Sokakat állított kemény próbatétel elé és emellett sok mindent meg is mutatott.
Például emberségből, segítő szándékból!
És még nincs vége! Sem a hidegnek, sem a hideg miatti megpróbáltatásoknak, sem pedig a szolgálatnak!

Ha kérhetem és kérésem nem túl nagy, akkor a jelenlétemben mostantól ne pocskondiázza senki a rendőröket!
Úgy mint: -mert a rendőrök ... semmiképp ne!

Ha valakinek problémája akad egy rendőrrel akkor legyen vér a pucájába és írja a panasza mellé az illető rendőr jelvényének számát és tegyen hivatalosan is panaszt!
Vagy, ha nem tudott a száma, mert olyan volt a helyzet hogy ..., vagy mert nem annyira súlyos az eset, hogy ..., akkor legalább annyi, úgy kezdje, volt egy esetem egy rendőrrel aki ... Egy bizonyos rendőrrel! ... Nem az egész testülettel!
Hogy miért?
Azért, mert már az sem semmi amit a határon elviselnek szolgálat gyanánt, de az meg pláne kiemelendő, amit mostanság tesznek, elesett, idős embertársainkért a fagyban.
Bevásárolnak, gyógyszert visznek, pokrócot osztanak, begyújtanak, fát hasogatnak.
És nem csak felhasogatják a tűzrevalót, de be is hordják.
És tesznek még sok olyan dolgot, ami szerintem nem elsődlegesen rendőri feladat!

Hol vannak a falugondnokok, hol vannak a tanyagondnokok, hol vannak az önkormányzatok és egyéb állami és helyi hatalmi szervek segítő szolgálatai,
hol van a szociális ellátó rendszer? Hol van a ...? Hol van a ...?

A szolgálatban lévő rendőr van! Ott van! Naponta mentenek életeket!
Igen! Hangos szóval kell őket illetni!
A köszönet, az elismerés, a megbecsülés hangos kinyilvánításával! ... Nem mással!

Amit tesznek az csak elismerést érdemel, akkor is ha parancsra teszik, mert ha egy tanyát és annak lakóját naponta kétszer is felkeresik -márpedig felkeresik- akkor az már túlmutat a parancs kötelező teljesítésén! Mint ahogy több más cselekedetük is túlmutat amit manapság látni a híradásokban. Az már az emberség!

Teszik ezt mások helyett! Teszik a szakszolgálatok helyett ... és teszik azok helyett a szarháziak helyett is, akik embersége addig terjed csak, hogy a fagyoskodóknak kitett kabátokat is lelopkodják.

Találkoztam ma én is a fagyos partokat járó rendőrökkel. Rájuk köszöntem, nem köszöntek vissza. Első mérgemben azt mondtam, na két fasz fakabát.
De visszaszívom!
Mert inkább csak az lehet, nincsenek ehhez szokva. Megleptem őket és hirtelen úgy reagálták le, hogy nem reagáltak. Eddig annyi megbecsülést kaptak ... tudjuk mennyit!
Többet érdemelnek! Sokkal többet! S akkor majd ...

3 megjegyzés:

  1. Meg fogsz lepődni! Itt, Komjátiban a református szeretetszolgálat emberei járják a falut biciklivel. Havat hánynak, bevásárolnak, foglalkoznak az öregekkel, és ebben a hidegben és negyven centis hóban csak tolni tudják a bringát.

    VálaszTörlés
  2. Kis kiegészítés. A hölgyek munkanélküli módra közmunkások, tehát az állam fizeti őket, az egyházé pedig a szervezés.

    VálaszTörlés
  3. Hááát kedves barátom, nem lepődtem meg! De azért hasra sem estem. :) Örülök neki, hogy felétek működik az egyházi minimum!
    Viszont ha mint írod közmunkában, akkor ez azt jelenti (olvasatomban), hogy a modern kori rabszolgákat kiközvetítették a szeretetszolgálathoz "bérmunkásnak". Az egyházak (nem csak a református) szervező tevékenységével csak annyi szokott a bajom lenni, hogy a vagyonukból tellene a szervezésnél többre is.
    De azért ez nagyon jó! Mert nem semmi!

    VálaszTörlés