Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. január 10., kedd

Tűz!

Tényleg! Miért nem?
Eddig úgy százan fagytak halálra, többen azért, mert nincs nekik mivel fűteni. Pedig volna, csak hát ...
Terítve az erdők alja, pláne a fakitermeléssel érintett erdőrészek, de az erdősávok alja is, lehullott elszáradt, elkorhadt ágakkal, bedőlt fákkal otthagyott nyesedék ággal, forgáccsal, tuskókkal és egyéb még égethető famaradványokkal.

Miért nem vihet abból a rászoruló? Miért nem?
Én emlékszem még azokra az időkre, amikor az erdőrész kezelőjétől az önkormányzaton keresztül engedélyt lehetett kérni -adott is- ágfa összegyűjtésére, majd elszállítására. Természetesen, az engedély egy bizonyos mennyiségre szólt és az erdőgazdálkodásért felelős ellenőriztette annak betartását. A kigyűjtött fát meg kellett mutatni, majd elszállítható volt. Az is természetes volt, hogy élő fát nem lehetett kivágni, általában még a lábon száradt, de még lábon állót sem, viszont sok esetben a már bedőlt fára, annak feldarabolására lehetett engedélyt kapni.
Ha a rönk kellett az erdő élővilágának és azt mondta az erdész, hogy az ott kell bedőlve akkor arra nem adott engedélyt. Akkor a rönk ottmaradt. S az így volt jó!
Értette a többség és betartotta a többség.
Most miért nem megy ez?
Aki akkor lopni akart, az lopott is, de azért lopott mert akart, nem pedig azért mert rákényszerítették a lopásra!
Én abban egyáltalán nem vagyok biztos -sőt-, hogy ahol úgy kétszáz fagyoskodó él, és ők engedéllyel, ellenőrzött körülmények közt megdolgozhatnának a szociális fáért, azt összegyűjthetnék és ellenőrzött körülmények közt hazavihetnék, akkor még ezek mellett, utána is mind a kétszázan visszamennének fát lopni!
Most ez így jobb? Tényleg jobb?
Jobb, hogy kijárnak az erdőre lopni, közben persze vágnak is, mert úgy gyorsabb, ha lebuknak akkor közmunkában dolgozzák le a büntetést mert pénzük nincs és közben, utána megint csak az erdőt dézsmálják s ha nem elég a lopott fa, akkor háztartási szemetet, ruhákat, műanyagot, autógumit, préselt bútorlapokat égetnek étolajjal és
egyéb használt zsiradékokkal, meg mindennel ami éghető?
Így ez a rendszer tényleg jobb? ... Tűz!

2 megjegyzés:

  1. Az a tendencia, hogy a földön lévő korhadék kell a bogaraknak. Emlékszem, gyerekkoromban is gyűjtöttük édesanyánkkal a száraz ágakat, szépen összekötöttük, és a fejünkön (!)vittük haza. Soha nem szóltak érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az már igaz, a földön lévő korhadék kell a bogaraknak.
      A férgeknek meg minden kell! :)

      Törlés