Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. október 4., csütörtök

Orbán repkedése dicsőítésére

Radnóti Miklós

Nem tudhatom...


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
                                                              s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
                                                              a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
                                                              Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
                                                              s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
                                                              annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
                                                              de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
                                                              az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
                                                              míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
                                                              erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
                                                              a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
                                                              s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
                                                              az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
                                                              piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
                                                              s a gyárak udvarában komondor hempereg;
                                                              és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
                                                              a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
                                                              s az iskolába menvén, a járda peremén,
                                                              hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
                                                              ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
                                                              nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

                                                              Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
                                                              s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
                                                              de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
                                                              és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
                                                              világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
                                                              míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
                                                            s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

                                                              Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

2 megjegyzés:

  1. Radnóti, nekem a legkedvesebb, sokszor képes ma is nagyon időszerű lenni. Jól megtaláltad. Vigasz a szomorúságban, mert ami mostanság zajlik, az nagyon szomorú, viszont a vers gyönyörű, akárhányszor olvassa az ember.

    VálaszTörlés