A kaméleon az egy gyenge és amatőr kezdő hozzájuk képest.
Tegnap még narancsszínű aktakukac, akinek a napi irattermelését folyóméterben mérte a közigazgatás. Erdőbirtokos legyen a talpán az az állam amelyik bírta fakitermeléssel a papírigényét.
Oszt fénysebességgel váltott narancsból zöldre! Zöldre, az újrahasznosítás elkötelezett híve lett. Zsákszám ontja a darálékot. Éjt nappallá téve darál, zsákol, hurcolkodik az újrahasznosítható anyaggal. Már nem fákat kell miatta vágni és papírt gyártani, hanem fellendíteni a műanyagipart, hogy zsákból legyen meg az ellátása. Természetesen papírdarálóból is.
Rosszmájúak szerint, már fogalmazódik a tenderkiírás, egy olyan nagy teljesítményű iratzúzóra, amelyik képes egy komplett iratszekrény terjedelmét egyben befogadni, ha sürgős a meló akár szekrénnyel együtt.
A kiírást csak az késlelteti, hogy a megnőtt -és esetleg a későbbiekben előforduló- igények felvetették, nincs értelme elaprózni a fejlesztést, mert sok irat van lemezszekrényben. Vélhetőleg a végső változat, és egyben a megrendelés, egy iratokkal dugig tömött lemezszekrény befogadókapacitására képes nagy teljesítményű és gyors gépre lesz. Természetesen mágneses szeletleválasztóval, a fémcsíkok kiemeléséhez.
Mert az írott anyag sem vész el. Részben. Az anyag nem. Csak újrahasznosíthatóvá válik. Az írott? Végül is az sem vész el, csak átrendeződik. Összekuszálódnak a betűk alaposan, de attól még írott ugyebár! S miért is? Még kérdés? Csupán azért, hogy ne a hajdani kiadványozó legyen újrahasznosítva és alaposan összekuszálva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése