Kínodban is ...

Még kora délelőtt megkezdtem végigfuttatni egy rövidke "zongoraművet" a televízió távirányítóján.
Beugrott a hiányos patkó képe, alatta csatornaszám, az m2 szimbol és a felirat. A felirat!

Magyar válogatott!

Becsület szavamra. Tudom a technikai okát, de kit érdekelt? Vizuáld magad elé!
Miközben a honatyák és honanyák egymást piszkálták parlamenti munka címén havi egymillióért, addig ott villogott alattuk a felirat.
Magyar válogatott!
Becs szóra könnyesre röhögtem magam. Mert talált. Talált, süllyedt!
Ez aztán egy válogatott! Hallgattam őket jó ideig és a hallottak, látottak eredményeként, bizony én lélekben kicseréltem a feliratot.
Magyar "börtönválogatott"!
Ettől aztán megint csak könnyesre röhögtem magam. Kínomban. Szégyenemben. Helyettük is szégyenkezve.
Délután ismét arra tévedtem. Mazochista lennék? nem hiszem.
Akkor meg az fold a felirat alattuk.
Tükreim.
Na ezen már nem volt kedvem vigyorogni még kínomban sem. Tükreim. Bebaszna!
Ha ezt látnám a tükrömben, hát nagyon hamar darabokra törném. Bár sajna még ez is igaz valahol. Mert ők bizony azért tükrözik a társadalmat valahol. Ma átfutottam néhány elektronikus sajtón és bizony mindenütt belefutottam abba a jelenségbe, hogy egyeseknek mindegy mi a téma, amihez hozzászólnak. Gyűlölködnek, gyalázkodnak, kommunistáznak, zsidóznak, cigányoznak, hazaárulóznak.
Magyarok. Válogatott magyarok.
Magyarok vagyunk!
Kevesen vagyunk egy kis országban vagyunk és összeférhetetlenek vagyunk.
De vagyunk. Még! Még, vagyunk!
.