Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2013. április 16., kedd

Térdre! Imához!

Ötven esztendős lesz a Nagy Ő!
Szentmise is lesz érte. Óóóó, Ő érte!
Persze, vannak, kik meg nemhogy ellenzik, de egyenesen gúnyolódnak emiatt.
Nem értem én ezt a nagy ellenérzést. Nem! Értem!


Ha ima lesz érte, hát lesz!
Olyan nehezére esik ez egyeseknek?
Ha féltik a szövetet, hát vigyenek kispárnát és térdre! Imához! Mit is mondott Hofi? "Addig jó, míg nem teszik kötelezővé." Addig!

Különben meg, ennek is lehet nézni az előnyös oldalait. Nem kell napi ötször imához borulni és nem kell az imádkozás irányába leborulni.
Majd ha le kell, az sem lesz bonyolult. Majd lesz Leborulási Irányadó, éppúgy mint ahogy lett Alaptörvény Asztala is.

Mellesleg meg nem olyan bonyolult kérdés ez. Így is, úgy is: Térdre!
A különbség abban áll, miért s kiért szól az ima, s közben ki s mivel áll a térdelő mögött?!


1 megjegyzés:

  1. The rotavator is a machine or tool that is used to
    turn over soil and break it up in preparation for planting,
    turfing, seeding and leveling. Numerous folks would say that the
    electric chainsaw is usually greater than those that are powered by
    gas alone. Before buying a chainsaw consider using other tools appropriate
    for performing the job you have in mind.

    my web site :: chainsaw trousers

    VálaszTörlés