Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2013. május 1., szerda

Azon gondolkodám ...

Meglepett a megtiszteltetés.
Mikor ezt a blogot megnyitottam, a mai viszonyok közt nem számoltam nagy sikerre. Sőt! Semmilyen sikerre nem számítottam.
Leginkább azért kezdtem anno, hogy ami bennem van és "nyom" -mert "gyom"- az ne maradjon bent. Ne maradjon ... Önvédelmi reflex.


Most pedig ...
Most pedig díjat kaptam s a díjjal kötelezettségek járnak.
Először is el kell fogadni s a díjat adományozót meg kell említeni.


Best.
Nyilván erős túlzás ez erre a blogra, de azért jól esik a díj és nagyon szépen köszönöm. Nagyon szépen köszönöm az adományozónak, kit akkor hát felfedek, mert az adományozáskor a szabályokat ismerte, s lévén egy nem akármilyen elme, felismerte ennek kockázatait is.
Ő fyaky, blogja meghívásos, kérjétek hát tőle!
Ezzel hát az első pontnak megfeleltem, van még kettő. Íme:

2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Nos, ... itt most azt hiszem megállok s még mélázok kicsit. Nem mintha nem tudnék négyet -de még kétannyit is- csak hát mint mondtam. Én is tisztában vagyok a mai társadalmi viszonyokkal, az emberek félelmeivel, aggodalmaival s hát nem szeretnék senkit kellemetlen helyzetbe hozni. Kényelmetlen helyzetbe azzal, hogy ennek a blognak az orientáltsága mégis csak eléggé rámutató.

Ezért hát, én teszek egy javaslatot.
Blogtársak!
A díj innét letölthető -erről én visszajelzést sem kérek-, vigyétek s az általatok arra érdemesnek tartottaknak adományozzátok oda!


2 megjegyzés: