Mentők - sürgősségi

2018.12.24. Kaposvár
Csak a rend kedvéért. Ez az a nap ugyebár, amikor este "szenteste" van! Kezdődnek a karácsonyi ünnepek.

Most is úgy kezdem, ahogy anno kezdtem a
-Még látjuk egymást- bejegyzést:
-Megint elmondok egy történetet. Ez is igaz!
A kép nem illusztráció, a történethez tartozik.

Melinda drága, hajnali négy előtt valamivel lett
rosszul. Részletezni mellékes, mert nem az a lényeg. Ami esetleg még belefér a lényegbe, mert indokolás, az az egekbe szökött vérnyomása. Kétszáz környékén. Indokolt volt a mentő kihívása! Megtörtént.
Én ugyan nem mértem percmutatóval, szerintem az időérzékem sem csalt meg, jöttek gyorsan. Már a hívás fogadásakor sem voltak úgynevezett "felesleges kérdések", gyorsan, precízen reagáltak, küldték a kocsit. Mint mondottam, a kocsi jött, gyorsan.
A mentősök, határozottak voltak ámde roppant udvariasak, precízek, természetesen segítőkészek. Mehettem volna velük.
A mentőszolgálatra csak jót tudok mondani, csak köszönetet mondhatok! Köszönöm!

Négy után valamikor elmentek, mire én beértem kocsival a sürgősségire, mondjuk öt körül -mert szedtem össze ezt-azt-amazt ha kellene, de ne kelljen alapon- Meli már bent volt vizsgálat, megfigyelés alatt. Természetesen oda nem engedtek be. Nekem természetes! Viszont mert nem mehettem be, a fogadóponton ügyelő nővér készségesen tájékoztatott. Vizsgálatról, laborról, megfigyelésről. Természetes, hogy a labor okán nem ígért pik-pak eredményt, az a része órák. Nekem ez is természetes.
Meli jó kezekben, én meg várok. Az amit tehetek, az a dolgom!
Oszt hét körül már tudtunk beszélni telefonon. Ő első kézből tájékoztatott, és részletesen arról, amit a nővér is megtett, olyan mélységben amilyenben tehette.
A labor végeredményt természetesen pontosan nem tudták megmondani -nekem természetes, hogy nem- annak függvénye volt, hogy hazamehetünk együtt, avagy csak én? Pár óra. Annyi is volt. Pár óra.
S mert mint mondtam Meli jó kezekben volt, én akár haza is jöhettem volna várni a telefonját. Ámde maradtam. Került ismerős is beszélgetni, pedig nem kívántam neki. Az ügyeletes nővérrel is beszélgettem, rajta sem láttam, hogy inkább máshová kíván.
Valahol fél tíz körül eldőlt, mehetünk haza, mert a tüneti gond megszűnt, és olyan gond sincs ami miatt maradni kellene. Hurrá! Kijött értem egy nővér a megfigyelőből, bevihettem Meli utcai ruháit. Kijött! Nem kiüzentek, hogy erre menjek, meg amarra és itt vagy ott találkozunk, oszt átveszi és beviszi. Hanem kijött elém, és bevezetett!
Lényeg a lényeg, tíz körül mehettünk haza!
Az igaz, hogy én várakoztam mondjuk öt órát. Én! Nem a beteg, hanem én!
Meli viszont végig jó kezekben volt! S ez a lényeg. Ő volt a lényeg!
Nagy-nagy köszönetem mindazoknak, akik 2018.12.24-én a kaposvári sürgősségin ügyeltek, dolgoztak az említett időben, közben zajlott váltás is, de a színvonalat az nem érintette. Láttam mások ellátását is, volt kollégámét is. Ők is megerősítenének, ha azt kérem. De nem kérem. Legyen elég a szavam!

S, hogy ezt megint miért meséltem el? Részint, mert ez a tapasztalásom!
Mondhatnák azt, egy tapasztalat az  kevés. De nekem nem az első. Voltam anno én is a sürgősségin, amikor a flex állított az ujjamon. Akkor is csak jók voltak a tapasztalataim.
A másik ok pedig, hogy nemrég olvastam egy cikk alatt, egy sztorizó hozzászólót a kaposvári sürgősségin vele megesett dolgokról. Igen durva volt egynémely általa leírt mondat. Nem is álltam meg és rákérdeztem:
-ugyan árulja már el, mi volt az ok ami miatt bement a sürgősségire?
No erre az illető úgy eltűnt, a mondataival együtt, mint Szása a Doxa zsebórával.
A többit már mindenki rakja össze maga!

Csak a nyomaték kedvéért, meg mert megérdemlik!
Hálás köszönetem mint a mentőszolgálat, mint padig a kaposvári sürgősségi, lelkiismeretes stábja felé! ...."a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében."
Köszönöm!