Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2013. augusztus 9., péntek

Mi van ingyen? Mi?

Nyugodtan állíthatom, hogy hazánk víz nagyhatalom lehetne. Minden tekintetben. Természetes, iható ásványvizekben is és gyógyvizekben is. Amellett, az ország földrajzi adottságai miatt a betartalékolt készletek tekintetében is. Ha volna rá eszünk!
De erre nincs. Erre sincs.
Ahelyett, hogy az érkező vizeket a lehető legnagyobb mennyiségben befognánk és betáraznánk, ahelyett megpróbáljuk gátak közé szorítva minél hamarább átzavarni az országon.
A víz éltető elem lévén, már most is stratégiai elem és egyre inkább az lesz! Ahogy fogynak az édesvízkészletek, úgy lesz egyre inkább stratégiai elem s egyúttal kincs.
Nyilván, elpocsékolása bűn. De az igazi bűn az, egy ilyen országban, ahol annyi a víz még most is -és kellő akarattal, csak több lehetne- hogy az Úr segedelme nélkül is lehet a sziklából is fakasztani, egy ilyen országban mocskos üzlet lett.
Anyagilag is és most már politikailag is!
Mert országunk nem gazdagodik általa, mi állampolgárok nem élvezhetjük a vízbőség előnyét, sőt .....
Már most súlyos árat fizethetünk érte, de a nagy ár majd akkor lesz igazán súlyos, amikor a nemtörődömségünk miatt az egész ország megfizet. Amikor majd ahelyett hogy mi látnánk el az egész térséget vízzel, ahelyett majd sorban állhatunk érte.
Mint most, az ózdi romák.
Az tény, a víz pénzbe kerül. A víz is! "Semmi nincs ingyen!" Ez talán a legtöbbet hangoztatott érv. Pedig, akár szinte ingyen is lehetne, ha .... Elmondtam fentebb az okát.
"Semmi nincsen ingyen!"
Mert a magyaros virtusból, melldöngetésből idő előtt visszafizetett hitel az ingyen van?
Mert Orbán levelezgetése az állampolgárokkal az ingyen van?
Mert a megalomániás vezér Felcsút stadionja az ingyen van?
A rossz, sikertelen gazdaságpolitika, a rendre elbaszott költségvetés is ingyen van ugye?
A sikerpropaganda, a kormány önfényezése is ingyen van? Csak a győzelmi propagandára elbasztak 900 milliót! Az is ingyen van ugye?
A rokonok, haverok, káderek megfizetése, jutalmazása -csak Vitézi harcos hatmilliót vágott zsebre- is ingyen van ugye?
A csalók, mutyizók, feketén foglalkoztatottak, adóelkerülők, adómentességben -Semjén félék- "szenvedők" mind-mind ingyen vannak ugyebár?
Európa leggazdagabb országa vagyunk szerintem, mert egész Európában nem loptak el annyit, mint nálunk, tőlünk az elmúlt három évben az Orbán csapat jóvoltából s segedelmével. S mégis, még mindig talpon vagyunk!
Lassan fel kéne hagyni a kérdéssel, amazok miből lettek milliomosok? Volt rá idejük.
Jöhet az új kérdés!
Emezek miből is lettek milliárdosok? ... Volt rá idejük?

2 megjegyzés: