Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. március 27., hétfő

A sátán maga

Íme! Így néz ki a sátán ma Magyarországon. Vörös csillagot visel a szarván, vörös csillag mögé bújik és vörös csillagos üvegből iszik.
Hisz megmondta Rezsi(m) Szilárd maga: a Heineken vörös csillaga az ördög maga!

A rezsim szilárd! Rezsi(m) Szilárd nincs maga. Magánál sem, de ez manapság nem szempont, csak annyiban, kormányzati tényezőknél a követelmény maga!
Ostoba falloszok! Most mi lesz velem?
Mert töredelmesen bevallom, a birtokomba került négy üvegcse Heineken a gyűjtő csomagolással együtt. Eredeti!
A kiszerelés is eredeti, a csomagolás is, a benne lévő sör is, a vörös csillagok is!
Egy-egy csillag a kupakokon, egy csillag az üveg nyakán, egy csillag az üveg hasán, az üvegenként három csillag, az annyi mint tizenkettő, plusz a gyűjtőn két bazi nagy, az már tizennégy és még a gyűjtőn hat kicsi, tehát mindösszesen húsz darab vörös csillag!
Ostoba lófalloszok! Most mi lesz velem?
Az igaz, kaptam. De elfogadtam! Iszonyat az én bűnöm! Ugye?
Ostoba kretének! Most mi lesz velem?
Nemzetáruló leszek? Megint? Hazaáruló leszek? Megint? Vagy mi a lófütyi lesz?
Vegyem menekülőre és adjak fel hirdetést?
- Négy üveg Heineken söröm (eredeti gyűjtőpakkban) elcserélem két üveg Csíkire!
De csak igazira!
Egy nagy büdös lókakát! Eszemben sincs elcserélni!
Azt teszem, apránként elkortyolgatom. De olyan óvatosan szerelem le a kupakot, hogy az üveg kitisztítását, kiszárítását követően sértetlenül visszatehessem az üres üvegcsére. Egy féldecis vastagfalú pohárral lehet visszaszorítani mint az eredetit. Kocsmárostól tanultam. Majd az üvegeket csillagostul, csomagolással együtt elteszem emlékbe.
Hogy majd az unokáimnak elmesélhessem, volt egykor ebben az országban egy rakás elme roggyant, ráadásul ők vezették az országot, akik azt hitték, azért kerültek hatalomra, hogy beleugassanak minden olyan baromságba ami nem lényeges, úgy általában normális embereket nem érint, nem érdekel, de mert azt hitték ettől magyar a magyar, ettől hazafi a hazafi és ez kovácsol egybe!
És hogy elmondhassam majd az unokáimnak, ha nincs ez a sok szellemi toprongy akkor az én blogomra tán egy vörös csillag nem kerül a fényképtárba nemhogy mindjárt ennyi! Ennyi!

2 megjegyzés: