Ma olyan dolgot láttam amit nem értettem.
Az egyik benzinkút környékén volt dolgom és hát telt ház volt. Az összes oszlop előtt hosszú tömött sorokban álltak az autók.
Holnaptól, szombattól csökken az üzemanyagok ára. Olyan volt a látvány, mintha rengeteg autótulajdonos még mindenáron a drágább áron akart volna tankolni.
De ez csak a felvezetés volt. Úgy mellékesen mondtam.
Fő mondanivalóm az adónak látszó, de nem adó. Épp ezért rendelkezni sem lehet az egy százalékáról. Engem roppant mód irritál.
Merthogy szívesen rendelkeznék! Ha tehetném. Ha már egyszer elvonják.
Ismét köszönőlevelet kaptam a légimentőktől, mellé egy sikeres életmentés történetét, s ez most a szokásosnál jobban megérintett.
Talán mert nekem is volt infarktusom, talán mert a beteg majd korombéli, talán mert engem is megmentettek anno s talán mert engem is mentőhelikopter vitt Pécsre.
Pedig ugye én nem heveny infarktuson estem át, nem állt le a légzésem, keringésem, szívem. Én nem láttam a fényt az alagút végén.
A betegen egy speciális mellkaskompressziós gép végezte az újraélesztést két és fél órán át. Megmentették!
Volt a borítékban még egy papír. Ezen rendelkezhetnék az adóm egy százalékáról a medicopter alapítvány javára.
Ha tehetném! De nem tehetem!
Mert tőlem -és még igen sokaktól- csak vonják és azt mondják ez nem adó, ez az adó mértékével megegyező elvonás!
S bár tőlem elvonják, nekem nincs jogom beleszólni legalább egy százaléknyi része felhasználásáról. Hiába is szeretném, hiába is adnám nemes célra.
No igen. Anno törvénytelenül vonták meg, törvénytelenül csökkentették, most hát szabadon elherdálható. Az egész!
Nekem meg marad a csekk, amit a maradékomból adok fel. Adományként. Néha.
Mondják, ez van, ezt kell szeretni. Hát nem! Nem kell! És én nem is szeretem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése