Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2016. október 15., szombat

Marad a moslék, a csávás és a kanász!

Vannak dolgok amiket már számtalan alkalommal megírtak, elmondtak, egy részét tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, elszenvedjük, a könyökünkön jön ki, a csapból is folyik, egy részét pedig csak halljuk, olvassuk de nem tudjuk ellenőrizni igazság tartalmát.
És vannak dolgok amikről nemigen esik szó!
Ez utóbbi nagy hiba! Nagyon nagy hiba!
Elmondom miről beszélek, hátha erre tévednek érdeklődők. Megesett már velem ilyesmi.
Kezdjük zzal, amibe rendszeresen bele lehet futni és valóságtartalmát nem tudjuk ellenőrizni. Ilyen "hír" a miniszterelnök egészségi állapota. A róla, illetve állapotáról szóló híreket úgy osztják egyesek, mint cukros bácsi a kakasnyalókát. Csak én azt nem értem, mit remélnek ettől? Mondják, beszélik, írják, terjesztik, csak épp bizonyíték nincs semmire. Akkor? Haszna? Nulla!
A másik az a kategória amiről beszélni kell s mégis az embernek a könyökén jön már ki. Én legalább is így vagyok vele. Majd elmondom (könyök ki) az okát is. Na, itt aztán lehetne sorolni a példákat. Csak kis szemléltetést tartok, napi ügyek. Kevésből is ért az okos. Ezek a napi hírek, a lenyúlások, a mutyik, az átjátszások, a haver, jó barát, sógor, koma, rokon, újabban már szeretők stafírungozása, a részrehajló törvénykezés, az igazságszolgáltatás, a sajtó elnyomása, a hamis hírek, az agymosás a rémhírek, a gyűlölet terjesztése, keltése és sorolhatnám reggelig.
Nagyon röviden összefoglalva a regnáló hatalom és pártja bűnei. Napi bűnei! Ismétlődő bűnei! Pofátlanul, erkölcstelenül, cinikusan, gúnyosan, gátlástalanul és bele a képünkbe!
Ebbe a kategóriába tartozik még a naponta elmondott, a demokratikus ellenzék által elmondott már-már típusszöveg. A kormány hazudik, Orbán hazudik, loptok, csaltok, lenyúltok, mutyiztok, ennek a rendszernek buknia kell!
Ez sem jó, az sem jó, amaz sem jó! Így nem jó!
Úgy szajkózzák immár hat esztendeje, mint egy mitikus vallásos szöveget.
Minek? Tudjuk, látjuk, érezzük, megtapasztaljuk! Jobban mint ti tosszátok meg!
Merthogy elérkeztünk oda, amit nemigen hallunk! Ti mit tennétek?
Mit tennétek másként, ha ezt a kormányt sikerülne leváltani? Mi lenne más?
Min változtatnátok? Mikortól? Hogyan?
Nem értitek ugye? Ti ott a demokratikus oldalon, ellenzékben nem értitek mi?
Megpróbálom rohadt egyszerűen elmagyarázni.
Mi választók vagyunk a fogyasztó, ti pedig a két séf. K séf és E séf. K séf nap mint nap kifőz nekünk valamit s mivel nincs más, hát ha tetszik ha nem ezt fogyasztjuk.
E séf pedig minden étkezésnél fikázza a menüt, de nem tesz elénk az asztalra semmit. Semmi választékot! Az édes kevés E séftől, hogy majd én jobban főznék, jobban tálalnék, nem ezt a moslékot!
Ok! E séf! Akkor elő a menüsorral! Miből főznél, mit, mivel?
Mert addig, sajnos, míg választék sincs, addig marad a pocsék menzakaja!
Marad a moslék! Marad a moslékos csávás! Marad a kanász!

1 megjegyzés:

  1. Ezt szoktam kérdezni a független Erdélyezőket, úgy a román mint a székely variánsuakat, hogy az oké, hogy független, de a függetlenség másnapján hogy néz ki a gazdaság, az iskola és így tovább? Hogy nem Bukarestbe megy az adó, hanem helyileg osztogatják? Ennyi? Ennyiért nem érdemes gondolkodni se róla.
    Mikor a Fidesz betört Erdélybe és széthülyítette a magyarság zömét, hogy lesz még Nagy Magyarország, de addig is vannak tervek, programok. Hogy ott a Miko Terv. Na az egy nagy bulsitt terv, általános hegyibeszédek, semmi kézzel fogható gazdasági koncepciók...átnyálaztam figyelmesen, semmit ki ne hagyjak.. viszont látom már minden erdélyi magyar migránsoktól retteg, istenítik Orbánt, anyázzák a másként látót, holott a romániai sajtóban hírét se lehet hallani migráns hadjárat veszélyéről, noha a román nép rémesen soviniszta tud lenni.
    Úgyhogy egyelőre a saját projektjeimben hiszek csak, mert azok konkrétan kézzel foghatóak...:-)

    VálaszTörlés