Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. augusztus 30., csütörtök

Az őrültek "tánca"!

2018.08.30. Kaposvár
Tüskevár vasúti átjáró

Olyan dolgot láttam ma délelőtt, ami a közlekedési morálunkba, egyes gépjárművezetők felelősségtudatába, észbeli képességeibe vetett hitem tekintetében, a legrosszabb elképzeléseimet is mélyen alulmúlta.
A "körtemplom" felől kanyarodtam ki az átjáró irányába, s mert csak két autó haladt előttem, azok is már a pizzéria alatti üzletek vonalában, jól láttam, pirosra váltott a vasúti átjáró jelzőlámpája. Majd jött a döbbenet!
A Jutai út felől átjött a piroson egy mikrobusz. Mint utóbb kiderült ő volt az első. Szép komótosan átment az előttem haladó két kocsi is és hajtottak fel a Jutai útra. Velük egy időben a kisbusz után átjött egy személykocsi is.

Ezen közben már nyilván én is leértem a csomópontig és fordultam volna rá a Vásártéri útra. Fordultam volna! Ugyanis a Jutai útról még egy személykocsi jött át a piroson, holott akkor már kezdtek záródni a félsorompó karjai is!
Utóbbi is a Vásártéri útra fordult rá. Régi nevén marhahajtó útra! Maradok utóbbi elnevezésnél. Ugyanis az a helyzet állt elő mint anno, előttem haladt három marha az úton, majd én mint végzett állattenyésztő, aki tereli őket.
Pont úgy éreztem magam, mint a nyári gyakorlatomon, amikor Nagyberkiből követtem a marhacsordát Kercseligetig.
Ez ebben a formában, ennyi szabályszegővel egyszerűen elképesztő!
Mert még az hagyján, akinek az orra előtt vált a lámpa és nincs kedve nagyot fékezni, vagy csak lassú az észlelése, még lassabb a reflexe. No de a két előttem haladónak bőven volt észlelési ideje és megállási útja is. A kisbusz után érkezőknek meg pláne! Hisz közben én is leértem a csomópontig. Amúgy meg a kisbusz is meg tudott volna állni, feltéve ha akar!
Tudjátok ti azt, hogy mekkora barmok vagytok? Tudjátok azt, hogyha jön a vonat, ti mindegy milyen milliós technikában ültök, az annyit ér kábé a mozdonnyal szemben mint a dongó a száguldó motoros sisakján! Tudjátok ti azt, hogy nem csak a saját farkatokkal veritek a csalánt, hanem sokakéval? Az utasaitok? A vonat utasai? Az átjárónál várakozó gyalogosok? A többi autós aki szabályos ugyan, csak esetleg a roncsba bugyolált hullátokat közibük veti a mozdony?
Emberek! Hogy a fészkes fenébe tudtok ennyire felelőtlen marhák lenni?
Hová rohantatok? Ha bent ül a gyereked akkor is belehajtasz? Ezt lássa, ezt tanulja meg, ez rögzüljön benne is, nincsenek szabályok, azt csinálok amit akarok?
Gondolom én, még meg is tudod neki magyarázni ha rákérdez, ugye?

A fotó nem ott készült -nem is tettem be a "Ez is Kaposvár" albumba, de amúgy ez is Kaposvár-, mert nincs eseményrögzítő kamera a kocsimban. De egyre többször gondolok arra, kellene!
De az is biztos, ha lesz, akkor nem érdekel a mondvacsinált személyiségi jog, s én bíz ki nem takarnám ezeknek a potenciális gyilkosoknak a rendszámát, mert ha rajtam állna bevonnám a vezetői engedélyüket örökre! Nem való az ilyen személyiség a túlzsúfolt utakra, nem való a kezük alá sok-sok lóerő, amivel csak visszaélni s veszélyeztetni képesek. Az ilyen felelőtlen marha üljön fel a buszra!

2 megjegyzés: