Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2011. augusztus 8., hétfő

Nesze! Semmi!

Megint csak abból indulok, hátha van akinek elkerülte a figyelmét az eset és a róla szóló írás.
Nevezzük a főszereplőt Józsefnek. Merthogy az is a becsületes neve. József fakitermelő volt valaha és a munka tönkretette az ízületeit. Kezét, térdét több alkalommal műtötték is. Csuklója nem mozog, bal térdében protézis van, a másikban már csak a csont! Az ízületeit teljesen kipucolták.
Abba is protézis kell majd, mert a csont nem súrlódhat a csonton. Pokoli fájdalommal jár! Most egyedül nem is tud járni, de még csak öltözködni sem. 11 éve rokkantnyugdíjas.
Illetve volt!
Márciusban még azt állapították meg orvosai, hogy állapota romlott és gyakorlatilag vissza nem fordítható. Állandó gyógykezelésre szorul és mint mondtam, műtétre is.
Rá három hónapra pedig a rehabilitációs felülvizsgálaton visszaminősítették 40 százalékossá. Ez azt jelenti, mehet dolgozni. 57 évesen, mozgásképtelenül!
Természetesen 85 ezer forintnyi rokkantsági nyugdíját azonnal megvonták és ha megítélik neki, akkor majd kap 27 ezer segélyt. Ha megítélik!
Addig és azóta -immár három hónapja- pedig nem kap semmilyen ellátást.
Választ pedig a kérdéseire sem ő, sem pedig a cikkíró nem kapott. Senkitől!
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól annyit, hogy a kormánydöntést követően lesz válasz.
Na ettől állt el a lélegzetem teljesen és kezdtek el apró kis idegvégződések dobolni a homlokom mögött! Miért akkor? És addig? Megáll az élet? .... Meg!
Aztán beugrott! Mit is tervezgetnek ezek ott fent? Felülvizsgálnak minden egészségügyi nyugdíjast -akit kell visszaminősítenek- és 75 százalék alatt mehetnek vissza dolgozni, vagy élhetnek 27 ezerből.Már ha megítélik!  Gyanítom, kevesen ütik majd meg a "mércét"! Csak halkan megjegyzem, fél lábra még nem jár meg a 75 százalékos rokkantosítás most sem. Könnyítéseket pedig ne is várjon senki, eddig sem volt divatban.

József! Te vagy a hatástanulmány. Rajtad a sok szem. Már befűzték a papírt s .......

- K József, hajdan volt favágó -bár munkaképesnek nyilváníttatott- egy szalmaszálat sem hajlandó segítség nélkül keresztbe tenni. Nem hajlandó rendszeres munkát vállalni, holott három hónapja semmilyen ellátást nem kap. Mégis él! Miből? Esetlegesen adóügyi vizsgálata megfontolandó. Továbbra is az állam nyakán akar élősködni és pert fontolgat. Csak sírni tud! ........


3 megjegyzés:

  1. Néha meg tudnak lepni a szakértők a homlokegyenest ellentétes véleményeikkel. Nem csak az orvosszakértők ...

    VálaszTörlés
  2. Most még nem hisszük, de lassan a nyugdíjt is eltörlik.

    VálaszTörlés