Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2011. október 2., vasárnap

Partraszállás

Úgy vélem a partraszállás nem úgy sikerült teljes egészében, mint ahogy a szervezők azt elképzelték. Saccperkábé tízezer ember vett részt rajta -rendőrségi híradások szerint-, vagy kicsit több. Az elvárt, előrejelzett harmincezer helyett. Hát igen. Találó volt a demonstráció sorozat elnevezése, mert a partraszállásnak az az egyik ismérve, hogy egy kisebb kemény mag kezdi a műveletet és hídfőállást épít ki. Közben azért ezt a kemény magot "szarrá lövik" és jó részük veszteséglistára kerül a főerők megérkezéséig.

Itt a lényeg a mostani létszámmal! Csak mostanság nem fegyverekkel lőnek, hanem emberi, családi sorsokkal. Egyetértek azokkal a vélekedésekkel, megnyilatkozásokkal, hol és kik elmondják, bizony megfenyegetik az embereket. Magam is hallottam ilyenről. Egyik barátom, ki nagyon szavahihető ember -máskülönben nem is lenne a barátom-, mesélte, hogy egy volt rendvédelmi kolléga feleségét behívatta a hivatalvezető és közölte vele: -jobb lesz beszélnie a férjével, mert ha legközelebb is elmegy demonstrálni, hát akkor őt meg eltávolítják a posztjáról. Mai napon is olvastam, hallottam hasonló nyilatkozatot. Szakszervezeti vezetőtől is.
Azért lássuk be, manapság kevés az olyan család, kik megkockáztathatják egy kereset elvesztését. Akár mennyi is az a kereset. Aki meg megkockáztathatná, az szarik a rendszerre is, meg másokra is és nem megy el demonstrálni. Mellesleg mondva ez nem új keletű jelenség, nemsokkal a módszerváltás után megjelent, gyakorlatilag egyidős a munkanélküliséggel. Jómagam is hallottam anno sokszor parancsnokok szájából: -ha valami nem tetszik, el lehet menni, sorban állnak a jelentkezők a laktanyakapunál. Ez egy teljesen elterjedt és hallgatólagosan elfogadott fenyegetési forma lett hazánkban.

Nagymértékben hozzájárult az alacsony részvételhez a félrevezetettség, emberi hülyeség is. Még a héten is beszéltem olyan volt kollégával, ki azt vallotta hogy ez az egész szolgálati nyugdíj mizéria, meg a többi a katonákra nem vonatkozik. Most akkor mit mondjak? Félrevezetettség vagy hülyeség? Is, is. Ügyesen kommunikálta a kormány is azzal, hogy folyamatosan és következetesen rendvédelmi dolgozókról beszélt. Még most is. Az öregebb füleknek meg a katona nem rendvédelmi. Honvédelmi! Nagyon nem mindegy. A módszerváltás óta katona nem is vehető igénybe karhatalmi feladatokra!
De ez most mellékes. Beszéltem olyan aktív kollégával is, ki azt mondta, olyan variációról tájékoztatott a szakszervezet, mely szerint a nyugállományú katonák még jobban is járnak. Zseniális! Mármint az agymosás milyensége és mértéke.

De a legzseniálisabb húzás talán a tájékoztatás. Bocsánat! Egészen pontosan a kiszivárogtatás. Amit szándékosan és célzottan alkalmaznak. Részint az érintettek szondázására, vajh miként reagálnak a hírekre? Másrészt piszkosul megkeverik vele az agyakat. Jön egy "keményebb" variáció, aztán egy cáfolat, vagy egy "puhább" elképzelés, aztán hogy ez még csak elképzelés nem döntés és így tovább. Számolatlan! Ezeket aztán maguk az érintettek terjesztik szét és keverik meg a saját és mások agyát is. Miért? Mert azoktól, kiktől kellene, nahát tőlük nem jön érdemi információ. Vagy mert nem tudják, vagy mert félreinformáltak ők is, vagy mert nemes egyszerűséggel lefeküdtek. Kinek? Hát a hatalomnak! Kinek másnak.

Meg még számos "apróság", apró kis trükköcske, amit most itt helyszűke hiányában nem veszek végig. Minek? Aki akarja, annak szeme van a látásra és füle van a hallásra.

Azért egy dolgot még megemlítenék a "fortélyos félelem igazgat bennünket" szellemében.

Az pedig a közvélemény kutatók által szállított információ a kormányzó párt töretlen -jó, kicsit csökkenő- népszerűségéről. Na most, ha jön egy ismeretlen telefonszámról egy ismeretlen -magát felmérőnek mondó- személytől egy kérdés: -ön kire szavazna, ha ...? Nahát akkor az, ki félti akár a maga, akár hozzátartozója munkáját, a családja egzisztenciáját, ... az a kérdezett mit fog válaszolni? Na mit? ........ Nyert. Azt!

10 megjegyzés:

  1. Azt hiszed, majd a reális közvélemény ismerete tudatában változtatnának az embergyűlölő politikai irányvonalon?
    Mit kerestek ott az ellenzéki pártok prominens személyei? (Jó ez költői kérdés volt. De ha akarsz válaszolhatsz rá.)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  4. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  5. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  6. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  7. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  8. Ha nem lettek volna ott, akkor meg az lenne a kérdésed ugye, hogy mééé' nem...

    VálaszTörlés
  9. - Bocs a késésért! Persze hogy válaszolok. Meglehet nem itt, hanem egy külön bejegyzésben.

    - grabowsky! Te mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz, mindent hétszer mondasz?

    Nem! Nem az lenne. Nem látszik kivel vagyok?

    VálaszTörlés
  10. Grabowsky többszöri hozzászólása, ha nekem szól, akkor válaszolok, igaz csak egyszer a hét helyett, hogy miért is akadtam fel jelenlétükön. A mondandómból kiviláglik, hogy grabowsky gyanúsítása teljesen alaptalan. Ha nem jelentek volna meg senki az ellenzéki pártokból, ahogy a megmozdulás szervezőinek kifejezett kérése volt, abszolúte nem reagáltam volna. Az én szememben az MSZP leszerepelt, amiért nyakunkra hozta ezt a törpe terroristát. Piár színezete volt jelenlétüknek, hogy a saját (MSZP) bukott emberei népszerűséget akarnak koldulni maguknak. Gusztustalan, hogy az alulról jövő kezdeményezés farvizén akarnak ismét a majdani húsosfazékhoz közel kerülni. Volt rá próbálkozás, hogy kisajátítsák maguknak, Szanyi Tibor spontán szervezett sajtótájékoztatójával. Ha valakinek lett volna joga sajtótájékoztatott tartani az csak valamelyik aktív D-Day-s lehetett volna. Jöjjenek új szereplők akiket (még) hiteleseknek hiszünk, ne levitézlett gyászhuszarak.

    VálaszTörlés