Megint egy más ...

Az "aprónép" leszállt, mi pedig lassan elhagytuk azt a vidéket. Sajnáltam. Szívesen leszálltam volna én is, ha csak legalább egy napra és bejártam volna a környéket, megörökíteni a dolgokat és elbeszélgetni ismeretlen emberekkel. Mert ilyen helyeken még azt is lehet. No majd egyszer!
Túrta a gép a ködöt, szépen duruzsolt a fenekem alatt a dízel és néha, ha váratlanul jött a kátyú, hát "repültem" is. "Szárnyaltunk" a cél felé.
A következő megállóval már egy nagyobbacska falu főterére értünk. Nagyobbacska. Nem túl nagy és nem kisváros.
Vagy féltucatnyi fiatal várakozott és szállt fel. Fiúk s leányok vegyesen. Elcsodálkoztam, hogy ők is szétfröccsentek a buszon, mint a leejtett higany. Szépen kiválogatták az üres helyeket úgy, hogy régi utas mellé ne kelljen ülni, de egymás mellé sem ültek.
Előbbi érthető is, mert miért ülne ismeretlen mellé, ha másutt is van szabad hely?
A másikat nem értettem teljesen, mert mint akik teljesen idegenek egymásnak úgy tettek és ezt vajmi kevéssé hittem. Egy nem túl nagy falu fiataljai? Nem ismernék egymást?
"Barbi" a közvetlen előttem lévő sorba ült be kissé féloldalasan. Úgy átlag két percenként húzta ki a kis rózsaszín tokból a rózsaszín telefonját és nem kevéssé rózsaszín körmeivel felpattintotta a flipet, rámeredt, majd csatt és vissza a tokba. A csatt után mindig vetett egy csak félig rejtettre sikeredett pillantást jobbra.
Ott ült "Jólfésült." Mozdulatlan és tekintetét az előtte lévő fejtámlára szegezve.
Nem nézett sem jobbra, sem balra, nem is rezdült. Ő kizárta a külvilágot és valószínűleg mélyen lement alfába. Nem tudhatom, hogy mire összpontosított az ébrenlét és az alvás határán, de nem Barbira az biztos!
Szegény Barbi! Ha azóta is így megy, hát már biztosan szétcsattogtatta a telefont.
"Dáma" úgy középtájt ült le. Gondosan elrendezte magát is és a ruházatát is, mielőtt megtalálta az igazán kényelmes fészkelő helyét. Ő is féloldalasan ült. Gondolom azért, mert csak így tudta a lábait keresztbe rakni egymáson a szűk üléstávolság miatt. Néha kis tükröt vett elő, leellenőrizte, kell-e valamit is igazítani? Nem kellett.
Minden egyes "tükröm, tükröm mond meg nékem" után végigsöpörte tekintetével a nagyközönséget. Nem állapodott meg senkin, csak végigküldte lekicsinylő és megvető pillantását az alsóbbrendűeken.
"Kapucni" kicsit hátrébb foglalt helyet mint a Dáma. Leült, fülébe nyomta a fülhallgatót, fejébe rántotta a kapucnit, megpróbálta a cipzárt feljebb rángatni a nyakánál. De hát, egyszerűen nem volt feljebb! Lehajtotta a kapucnis fejét mint a zsolozsmázó barátok és többé nem mozdult. Nem tudom mit hallgatott, de nem rángatózott egyetlen alkatrésze sem az ütemre. Talán nyelvet?
"Kihívó" egészen az elején foglalt helyet, nem is láttam, csak mikor felvonaglott a buszra, meg amikor letekergőzött. Ez utóbbi volt a hosszadalmasabb, mert csak hátul lehetett leszállni. E két bemutató alatt végig, szemtelen kis mosolya felett jobbra s balra cikázott a szemével. Kereste a hatásra utaló jelzéseket. Vajh kik látták a produkciót? Mindenki.
Volt még "Szerényke". Szöszke haját egyetlen feszes copfba fogta, hátul középen. Nem volt annyira meghúzva hogy a szemei metszettek lettek volna tőle, de feszes volt és minden szál követte a koponya ívét. Semmi smink, semmi kirívó és feltűnő a ruhán. Viselkedésben sem. Nem rejtette sem az arcát, sem a tekintetét mások elől, de nem is kereste senkiét. Mozdulataiban, tartásában, elhelyezkedésében sem volt semmi ami feltűnő. Egész viselkedése, megjelenése csendességet, nyugodtságot, nyíltságot, szerénységet és egyszerűséget mutatott. Nem volt egy feltűnő jelenség. Pont ez tűnt fel!
(f.köv.?)