Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2016. május 21., szombat

Józan paraszti ésszel

Úgy vagyok ezzel a gumi üggyel, amióta belekezdtem, hát rendre, szép sorjában, itt kotonoznak a fejemben a mondanivalók.
Van bőven, ezért mindig csak szeletkéket adok.
A leányom is azt javallotta, ne szövegeljek túl hosszan, mert az emberek nem érnek rá hosszan olvasni. Meg türelmük sincs hozzá!
Utóbbit aláírom, hozzám idegek kellenek!

Azért most közzéteszek itt, némi változtatásokkal, egy kedves ismerősömhöz írt hozzászólásom, válaszom. Közzéteszem mint egy nyílt levelet, pedig nem az, nem értem én a szabályait, mert nem vagyok én író ember, csak egy írogató.
Megint gumit fonnyasztok s amiket összeirkálok az nem szakértés, mert vegyipari és koton szakértő sem vagyok, hanem csak amit józan paraszti ésszel összelapátolok.
Éppen ezért akár egyes részeiben tévedhetek is. Nekem jogom van hozzá!
Jogom van egyes dolgokban tévedni, de mindenben biztosan nem tévedek.

Tisztelt kaposvári Polgártársaim!
Nem tudom mennyire figyelitek a nagy pofám, de az elején én sem vetettem el a gumi újrahasznosító ötletét, azt mondtam, ne vessük el zsigerből.
Emiatt még Árok Kornéllal is szóváltásba keveredtem. De ez nem lényeg, csak adalék.
De ha már kis politika, akkor megkérdem gumi ügyben.
Szita Károly mint környezetvédelmi szakmérnök, miért úgy verte át a közgyűlésén, miért nem adott időt a képviselőknek a téma megtárgyalására, miért nem győzte meg őket, s azóta miért nem állt ki a plénum elé legalább egy alkalommal és győz meg bennünket, városának lakóit?
De áttérek konkrét kérdésekre. Még hogy zárt rendszer!
Ha el akarnám bagatellizálni, akkor azt mondom, az hogy zárt, kizárt. De nem akarom!
Van egy betöltő vége és van több kijövő. Ez utóbbiak adnak fejtörést.
Első a füstgáz. Mivel a gumik kémiai összetételének egyes részei gyártási titoknak minősülnek, még a Homatech vezér is elismeri a SONLINE interjúban, nem tudható mi jön ki a kéményen?
Egy másik végén jön ki a gáz, amit tovább kell tisztítani, közben tonnaszám keletkezik éves szinten a kén amit raktározni kell.
De a gázt meg visszatáplálják és elégetik, irány a kémény!
Megint egy másik végen jön ki a koksz, amiről szó nem esik miből s mennyit tartalmaz, de mellesleg azt is raktározni kell. Porzik, ha megázik bemosódik.
(Vagy öngyullad, mint Dunaszerdahelyen.)
Ismét egy másik végen folyik ki az olaj, amit szintén tovább kell tiszttani. Az olajat is, és a kiszedett káros cuccot is tárolni kell. No de miket?
Ami "tiszta" dolog az a fémhulladék. Kivéve, ha beragad a reaktorba, mert akkor az egész hóbelevancot bontani kell és újra indítani.
Szóval, ez egy vegyi üzem s vegyi anyag raktár lesz!
De kérdek mást? Hová megy a szennyvíz? Építenek tisztítót?
Csak azért, mert Kaposvár biológiai tisztítóval rendelkezik ehhez meg ipari, vegyipari kellene. Erősen kétlem, hogy elég lenne leülepíteni. S az iszap?
Mindezt a Kapos vízgyűjtőjén, amitől függ a Kapos árterében lévő ivóvízkutak sora.
S akkor nem szóltam a porterhelésről, szállításról, amihez nincs közúthálózat.
Azon indokodra pedig, hogy az EU nem engedne egy "halálgyárat", szerintem az EU szarik bele, megtapasztalhattuk az Orbán kormányok hat éve alatt, az EU ebbéli hatalmas tehetségét. Az EU, a tagországoknak, éves szinten adja meg tonnában a káros anyag kibocsájtási kvótát, amit ha túllépünk, legfeljebb fizetünk.
A biztosnak minősítésről annyit, a németek négyből már hármat bezárattak.
Ezt is elismeri a Homatech vezér is, csak bagatellizálja.
Én úgy tudom hazánkban nem üzemelnek efféle fonnyasztók, a gumi darálékot előállítók üzemelnek. A Dunaszerdahelyi üzemel, de rendszeresen túllépik a határértékeket, s hát meg kell nézni a környezetét.
Igazatok van. Szerintem is megoldandó probléma a rengeteg gumihulladék kezelése.
Vigyék lakott területektől s ivóvízbázisoktól, élővizektől legalább tíz kilométerre!
Bocsánat a hosszú megnyilvánulásért és még csak belecsippentettem.
Üdv Néktek!

4 megjegyzés:

  1. Még jobban lebutítva! A piacon megveszem az alapanyagot, haza logisztikázom, beleteszem a kuktába a hozzávalókkal együtt, majd elkezdem főzni. mikor egy bizonyos nyomás lesz benne a biztonsági szelepen ereszti a gőzt. és sípolva, fütyülve jön belőle a lebomlott illatok. :-)Pár óra múlva kész. Eddig a technológiai melléktermékek voltak csak.Aztán jön a kukta nyitása és megint gőz és a melléktermékek eltávolítása. Csontok, zöldségek, stb. és ellogisztikázom a felhasználókhoz :-) A hasonlóság annyiban különbözik, hogy ebben nincsenek mérgező anyagok mint a guminál. a Gumi lassú égésénél vagy a (kötözködök másnak hívják) sokkal több méreg anyag szabadul fel mint amit szűrni lehet. Csak ennyit akartam mesélni én is nehogy hosszú olvashatatlan legyen :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Ilyen pofon egyszerű s így biztosan érthető. :)

      Törlés
  2. Nekem is egyszerű a gondolatmenetem. Ha mindent elhiszek az Ügyvezető igazgatónak akkor is az a helyzet, hogy ha nincsenek itt akkor semmi szennyezést nem tesznek. Ha idetelepülnek és minden jó akkor KÖRNYEZETVÉDELMI HATÁRÉRTÉKEN BELÜL SZENNYEZNEK! Inkább ha lehet választani, NE JÖJJENEK IDE!!!!!!! SEMMIT SE SZENNYEZZENEK KAPOSVÁRON és KÖRNYÉKÉN!!!!!! És teszek róla hogy lehessen választani!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan! Úgy vélem igen jól látod s igen jól fogtad meg, foglaltad össze a lényegét. :)

      Törlés