Sztorizgatok

Megy, megyeget a gyűjtés. Közben van mód érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozni. Ma kipróbáltam a kitelepülős gyűjtést.
Többé nem teszem!
Kiálltam egy kisbolt mellé kocsival, kiplakátoltam a harci szekeret és ....
gyenge kezdés után erős visszaesés!
 Ott mindenki siet!
Befelé -gondolom én- azért, nehogy elfogyjon a sercli. Kifelé meg azért, ha már megvan akkor nehogy az utcán száradjon meg, míg odahaza meg éhezik a család. Nincs két perc!
Aki hajlandó lassítani, az is csak annyi időre, míg elmondja, nincs nála semmiféle okmány. Óriási! Egy óra alatt egy aláíró, őt is egy erkélyről csábítottam le.
Úgy éreztem magam addig, mint Rómeó, csak létrám nem volt. "Júliám" meg szakállas.
Egy óra s azt mondtam, ez nem az én műfajom, nem lopom itt az Isten áldott napját. Lepattantam mint a zománc és irány az én világom, a lépcsőházak meg a kardió edzés. Annak legalább értelme van, eredménye és tapasztalata!
A mai csúcsot egy hölgy viszi, ki ajtót nyitott miközben a szomszédja aláírt, majd a köszönés viszonzása nélkül, visszahúzódott mint csiga a házába, közben úgy nézett rám, ahogy az utálatos képekre szokás, s ezt követően hiába járattam a bütyköm a deszkáján, nem nyitott még egyszer ajtót. Pedig alaposan leellenőriztem az ajtaja deszkáját, s büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem: nem szuvas!
Ezt a trükköt többen is alkalmazzák, hallom ahogy motoszkál a deszka túlfelén, látom, amikor használja a kukucskát, s nem nyit ajtót. Nem kutya, nem macska, azok rendszerint nem érik fel az ajtón kitekintőt. Ők a tulajok. Hiába a legszebb fogpaszta mosolyom, újabban megint -csak emiatt- borotválkozok, nem veszek fel kitérdesedett rövid gatyát, s mégsem! Legalább ha, valami szóbeliség! Teszem azt, mit keres, kit keres, mi célból, De az is elég volna, húzzon innét, nem adományozok, nem veszek rajzlapot, legfeljebb ha félfamentest! De nem!
Az is egy jó érvelő volt, ki közölte, nem vesz részt politikai dologban.
Mondok, ez inkább szakmai volna. El is meséltem az okát. Erre azt mondja, nem ért hozzá, ő nem vegyész. Mondok, én sem, úgy hogy akkor mennék is. Maradtam volna még, kicsit érvelni, de az zavart, a szemében nem láttam semmit, ami azt mondta volna, érdemes rá még szót vesztegetni.
Összetalálkoztam ma egy újságíróval is. Ő volt, az eddigi gyűjtő túráim, legudvariasabb kuncsaftja. Köszönt, kezet adott, beinvitált, asztalt adott az íráshoz, remekül el lehetett vele beszélgetni, nyilván hogy képben volt, és aláírt! Nem okozok szerintem nagy meglepetést, ha elárulom, nem a helyi sajtókban szokott publikálni.