Vidám napok!

Nincs nap, hogy ne jutna legalább egy vidám figura a gyűjtőkörúton.
Tegnap, késő délutáni utamon, már a második lépcsőházban kikapartam magamnak a tutit.
Férfihang vette fel a kaputelefont, elmondtam a típus belépőmet.
Köszönés, bemutatkozás, helyi népszavazás a gumi feldolgozó ügyében.  Beengedett.

Nem kellett még egyszer elmondanom a miérteket, kitárta az ajtót -még szerencse de nem akart keblére ölelni- és közölt:
- Egyetértek.
- Remek! Akkor nyilván aláírja a népszavazási kezdeményezést, ha kérhetném keresse elő a lakcímkártyáját.
- A gumiüzemmel értek egyet!
- Rendben. Akkor valamit én elértettem. A viszont látásra!
- Meg a Szitával értek egyet. Eddig minden döntése jó volt.
- Eddig bizonyára, ez lesz a kivétel. Tudja, a szabályerősítő.
- Minden döntése jó, de ezek a mocskos kommunisták, ezek mindenbe belepofáznak, mindent tönkretesznek, mert ezek a mocskok, a mocskos komcsik .... - akkor már úgy üvöltött, mintha a nyitott ajtó és a szálfa közé szorult volna a farka.
Kivételesen nem bírtam értékelni. Kibillentett az egyensúlyomból! Sikeres ember!
- Nézze jóember! Aki ennyi évvel a rendszerváltás után, még itt tart, hogy komcsikat kiált, annak nem miattuk kellene aggódni, hanem az egészségügy állapota miatt! Merthogy oda tartozik a saját elmebéli állapota! Jobbulást kívánok!
Messze hangzó -rohadt jó az akusztika egy ilyen négyemeletes lépcsőházban- mocskos kommunisták csataüvöltések közepette hagytam el az alagsort.
Akkor már úgy kellett röhögnöm, muszáj volt kis pihenőt tartani, nem akartam, hogy a következő lakó azt higgye őt nevetem valamiért.
 Azóta sem értem. Miért engedett be? Ennyire sanyarú lehet a sorsa? Ilyen ritkán tud komcsizni? Kezdem megsajnálni. Ha volna szívem, visszamennék. De nincs!