Lánglovag ...

Hosszú-hosszú napokon, hónapokon és éveken át. Negyed századnyi idők során. Azokon a napokon, mikor a Viktorok, Róbertek, Jánosok, Péterek, Pálok és Zsófyk élték békésen az életüket. Dolgoztak, pihentek, szórakoztak, nyaraltak, feküdtek a párjuk mellett vagy ölelkeztek, nézték gyermekük álmát .....
Vártam a riasztást. Készenlétben, felkészülés közben, karbantartás során. Huszonnégy órában.
Vártam a riasztást!
Vonultunk a székház tűzhöz, emberek tucatjait mentettük a lángok, a füst elől. Milliós, tízmilliós, milliárdos értékeket mentettünk. Füstmérgezést, égést szereztünk. Életeket, munkahelyeket a megélhetésüket mentettük. Erre esküdtünk!
Vonultunk és leszedtük a fán ragadt kismacskát, szivattyúztuk a pincékbe ömlött vizet, öngyilkos jelölteket "imádkoztunk" le a tornyokról, hidakról, épületekről. Örömet okoztunk, magántulajdont mentettünk, életeket adtunk vissza. Az "elszántaknak" is és családtagjaiknak is. Tettük, mit tennünk kellett! Álltunk a vízben, a jeges szélben. Fáztunk, fagytunk. Ízületesek lettünk. Erre esküdtünk!
Étterem, panzió tűzhöz mentünk. Lángolt a zsír az olaj, robbantak a gázpalackok, pattogott nyögött a nádtető gerendázata. Húztuk a csövet, "támasztottuk" a létrát, feszítettük a ponyvát. Mindenkit kihoztunk. Mindenkit! "Csak" egyikőnk maradt a robbanásban. Ti láttátok már a legjobb bajtársatokat forró olajtól égetten, repeszektől szaggatva. Kemények vagyunk. Mégis! Ott zokogtam életemben először férfiként! Majd a sírjánál. És azóta belül szüntelen. Meghalunk, ha "kell"! Erre esküdtünk!
Balesethez mentünk. Diszkóbaleset. Elfojtottuk a füstöt, mielőtt lángra kapott volna. Fiatalok szorultak a pokoli roncsba. Nagyon fiatalok, még ifjúságuk elején. Fiú és leány. Talán az első szerelem volt az övék. Míg sikítva, visítva ette a gyorsvágó a fémet, néha láttam a pattogó szikrák tükröződését a lány alig-alig pislákoló szemében. Még élt akkor. Az utolsó elpattanó szikrával hunyt ki a szemében is a fény. Rám nézett és én a saját gyerekeimet láttam a szemében! Valami újra elpattant ott belül! Átadtam a vágót, mert nem láttam az elkeseredett tehetetlen dühtől és a könnyeimtől. Akkor nem sikerült. Megpróbáltuk. Erre esküdtünk!
Tömegkatasztrófához szólt a riasztás. Elszabadult acéllemezek szeletelték fel a buszt és az utasok egy részét Roncsok, törmelék, vér és testrészek mindenütt. No és a mérhetetlen fájdalom, riadalom, elkeseredettség. A halálfélelem "szaga"! Mindenütt! Tettük a dolgunk. Éreztem, megint elszakadt egy "húr' ott belül. De tettük a dolgunk. Tettük amire esküdtünk!
Emlékezzek még? Vagy ennyi is elég? Elég a borzalomból ............................
Tettük a kötelességünk, amit elvártatok tőlünk. Amire szerződtünk! Amire esküdtünk!
Tettük eskünkhöz híven a szívünk akaratából. Mert meg nem fizettetek!
Most ellenünk fordultok? Ellenünkre tesztek? Mi a bűnünk? ........
Kemény egy élet volt. Keményen meg is fizetünk a hűségünkért! .... Ti mire esküdtetek? Mire?
.