Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2010. július 27-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra. Sajnos, ez is szomorú esemény miatt született írás. Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!
- Szeretem az évszázados templomi harangok hangját. Rendszeresen, messze szólón hangzók, bongásuk általában megnyugtató, mert tudom régtől valón
szólalnak és még évszázadokig fogják hirdetni az örökkön
-örökkévalóságot. Általában megnyugtató!
Mikor a temetőben állok, egy ravatal vagy egy sír előtt, magányosan vagy a gyászoló tömegben -egyikeként az emlékezőknek- és a belül "doboló vihart" próbálom lecsendesíteni... akkor üt a harang! Első szavára, nagyot üt!
Üt az elhunyt lelki üdvéért és nagyot üt a belül dúló viharra!
Aztán lassan megnyugtató lesz bongása, mert az örökkön-örökké tartó nyugalomért, békességért szól. Őérte, értem, mindnyájunkért!
Megint fiatalon ment el egy kolléga, nagyon időnek előtte! Tudom, nem akart Ő menni, de mennie kellett. Hozzá közelebb állótól hallottam, élete utolsó napján még megvárta párját, majd rövidesen örökre távozott. Harcolt míg tudott, tán kicsit tovább is.
Vége lett küzdelmének! Vesztett! Vesztettünk!
Lassan készülődök, rövidesen indulnom kell. Ütni fog a harang, nagyot ütni!
Csóri István (†) nyugodalmáért, szerettei megbékéléséért! Mindnyájunkért! -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése