Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2018. április 19., csütörtök

Csapatkarjelzés

2010. június 1-jén datált bejegyzés!
         (rövid utóirattal)

Ez volt a harmadik bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2010. június 01-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra.
Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!

- Ennek a bejegyzésnek az adta egyik apropóját, hogy kutakodás közben rábukkantam egy könyvajánlóra. A másik egy ígéret. A könyvajánlóban tudtam meg, hogy megjelent egy a Magyar Honvédség karjelzéseit összefoglaló és bemutató kiadvány. Besenyő-Buda János munkája. Egyetlen "hibája" a műnek, hogy igen korlátozott darabszámban, belső terjesztésre készült. Első alakulatom -hol katonai pályámat kezdtem- karjelzését én terveztem és ennek bemutatását nemrég "megígértem" Crimson Velvet-nek.

Előszörre az első képen látható karjelzést rajzoltam meg, mit az alakulat állománya jóváhagyott, így felterjesztettük elbírálásra. A Kaposvár felirat a város zászlajának színében elhelyezve a helyi kötődést jelzi, a zöld mezőben lévő felirat az alakulat névadójának állít emléket. A bástya motívum Kaposvár város címerére utal, szintén a kötődést erősítendő. A denevér motívum, benne a fegyvernemi jelzéssel utal az alakulat rádiólokátoros tevékenységére. Egyedüli élőlényként a denevér kapcsolható a kibocsájtott impulzussal való tájékozódásra. A kék szín a légteret jelenti, utalva a légi célok felderítésére. A vörös-fehér sávozás történelmi motívumként jelenik meg itt is, mint nagyon sok címerben és karjelzésben is. A Jedlik feliratot azért tettem zöld alapra, hogy Nemzeti zászlónk színei -mint egyik nemzeti jelképünk- jelen legyenek a pajzson.

A bíráló Bizottság ezt a változatot nem fogadta el, indokolásban azt hozta fel, hogy túlságosan bonyolult és ezért nehéz lenne legyártani. Ennek ellenére később valakik legyártották és terjesztették is a gyűjtők körében, így a könyvbe is bekerült mint nem hivatalos karjelzés. Én is Budapesten vetettem egy példányt magamnak!

Második lépésben a Bizottság javaslatának eleget téve rajzoltam meg egy lényegesen egyszerűbb változatot, ami a második képen látható.A Kaposvár felirat a sárga színben, a denevér motívum, a fegyvernemi jelzés, a kék háttér és a Jedlik felirat megmaradt.
Azt, hogy mire utalnak fentebb leírtam. Az alakulat névadójának nevét kivettem a zöld alapból, mert a másik két szín hiányában elvesztette értelmét és azt is sárgával színeztem alá. Ezt a változatot is elfogadta az alakulat állománya, majd felterjesztést követően a Bizottság által került elfogadásra, majd rendszeresítésre 1994-ben.

A sors "fintora", hogy hivatalos elrendelését követően, mire a gyártási eljárás lezajlott és a létszámnak megfelelő darabszámban legyártásra került az alakulat már felszámolás alatt állt. Még megkaptuk a saját példányainkat, de már nem fájdítottam a szívem és nem varrattam fel. Soha nem viseltem! -

Ui.: - a két változattal kapcsolatosan néhány megállapítás tévesen került a kiadványba, azokat megírtam a szerzőnek, ki ígéretet tett, hogy amennyiben lesz utánnyomás akkor kijavítja. Nem tudom. Sem az utánnyomásnak, sem az esetleges javításnak nem néztem utána. Annyira nem érdekel, hogy lépéseket tegyek.
Mivel a felterjesztéskor igen ügyesen kértek, és ezért mellékelnem is kellett, egy a későbbiekben esetlegesen felmerülő szerzői jog követeléséről szóló lemondó nyilatkozatot is, én megtartom a szavam. Nincsenek követeléseim.
Mint mondtam, én megtartom! Ezért hát, nem is én s nem is mások a csapatunkból, varrattuk meg az el nem fogadott változatot, és mert nem varrattuk meg, ezért vita
sem volt azon, hogy melyiket kellene hordanunk. Mint ahogy nem is hordtuk az első változatot. Mint írtam, a másodikat a jóváhagyottat sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése