Amikor azt temeted, amiről azt hiszed él!

Kedves Barátom!

Nem is tudom. Jó ez a megszólítás? Nem voltál épp kedves! Vagy még egyáltalán a barátom?
Három nap telt el. Három! Azóta hagytam a történést.
Érni, leülepedni. Egy gondolatra vártam. Mentő gondolatra. Nincs meg!
Megleptél barátom! nagyon megleptél!
Jó volt látni téged!
Jó ideje, hogy az útjaink ritkán keresztezik egymást.
Így van ez. Így van sokszor, ha így kell lennie.
De akkor nagyon megleptél.
Azzal, hogy a láttomra gyakorlatilag "átmentél a terem túloldalára" és onnét intettél egy üdvözlést, azzal az átmenéssel, az az intés egyben búcsú is volt, azzal azt intetted, hogy nem kell már a baráti jobb sem.
Azzal az intéssel, a barátságunk, egy távoli ismerős szintjére tetted le!
Vagy még lejjebb? Meglehet lejjebb!
Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Nem mondom, hogy értem!
Nem kérdem, mi az oka. Miért kérdeném? Ha a barátod volnék már tudnám!
Ha még az volnék akkor tudnám! ... Tőled.
Pedig hát ... micsoda jó kollégák voltunk mi anno, micsoda jó bajtársak, micsoda jó barátok! Vagy csupán illúzió volt az egész?

Légy jó, barátom! Legyen jó sorod, legyen jó utad! Jó volt látni téged!
Jó volt látni téged? ... Tán mégsem. Akkor megmaradt volna az illúzióm!