Viharban (†)

2014. május 15-én datált írásom.

Ez volt a következő bejegyzésem a MJ - Vándor blogon amelyiket "Hadban" címkével láttam el s írtam 2014. május 15-én. Ahogy azt megígértem, megkezdtem s immár folytatom a katonai tárgyú, emlékű írások áttelepítését erre a blogra.
Sajnos, ez is szomorú esemény miatt született írás.
Itt a helyük. Itt is! Emlékezzünk!

Valahol, "Lenn az alföld tengersík vidékin" Hirtelen jött a vihar.
Hirtelen és iszonyatos erővel! Úgy hajtotta meg a sudár teleszkópárbocot mint kocsis az ostornyelet. Azt az árbocot, minek tetejéről az antennát minap nyeste le egy a "tudását" fitogtató "kukacbombázó" pilótája. Orkán volt a javából! Rázta a tájat, a kitelepült gépeket, szaggatta fel a sátrakat és úgy vitte a síkon a közel két tonnás körbálákat mint jó torkú fúvás a tollpihét.

"Szelíd bércek, szép völgyek, vad hegyek! így, együtt maga a Bakony-rengeteg!"
Hirtelen jött a vihar. Igaz, ott szinte mindig fúj a szél, hol jobban, hol kevésbé.
De az az erő hirtelen jött a szürkülettel. Mire sötét lett orkán erejűvé lett. Tutult a szél a sziklák közt s kevergett. Fent a magaslaton mutatta igazi erejét. A szél felőli oldalt felsorakoztattuk a gépeket, azok adtak csekélyke szélárnyékot a sátraknak. Így is kötözni, igazítani kellett álló éjszaka. Valahol, arrafelé csak télvíz idején. Hirtelen jött a vihar. Hatalmas széllel, esővel, hideggel. Orkán erejű széllel, mi vízszintesen csapta a jéghideg esőt. A hőmérséklet úgy esett mint a bércről lehajított kő. Fertályóra sem kellet s már ónos esett. Betakart mindent. Utakat, sziklákat, fákat s a technikát. Reggelre ujjnyi vastagon vont be mindent s a hideg csak dermesztőbb lett. A szél viharossá szelídült s havazásra váltott. Csak eset s esett. Vastagsága nőtt a szél meg rakosgatta, rendezgette. Torlaszokat emelt, másutt jégrétegig pucolta a hegyet.
Álló hétre ragadtunk oda!

S vajh hány viharban tapostuk egyazon "hadi ösvényt"? Ki tudja már megmondani? Ott voltunk. Én is Ő is, s még sokan. Most itt Yvette tombol. Még nem orkán, de már viharos az ereje. Lassan nekidőlök s elkísérem a harcost utolsó útjára.
Ő már nem érzi a szél erejét nekem viszont további emlékeket fúj. Fúj s messze viszi a lélekharang kondulását, a trombita érces szavát.
Homa István (†) ezredesért!